• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Kiemelt

  • 2022. május 20. | Becsült olvasási idő: 8 perc

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A filozófiai alapkérdések, például „az első filozófia” arisztotelészi tézise is alapvetően ontológiai rákérdezéseket vont maga után; a lét mivolta, értelme, milyensége, rejtettsége, a végső mozdulatlan, változhatatlan szubsztancia keresése, lét és látszat dilemmája, illetve, a tépelődő elme legmélyebb rejtekeiből, az elmúlás szükségessége és elkerülhetőségének lehetőségei izgatták leginkább a gondolkodó főket. A lételvesztésképtelenség ideájának megszületése, mint az arra való törekvés lehetett minden hiedelem, filozofálás, vallás, majd ideológia legfőbb lelki-tudati bázisa.

Még akkor is, ha ezt puszta „szeméremből” nem mertük kimondani soha. Ebben a mentális keretben érik meg a doxa (δοξα), avagy a vélemény, megítélés, nézet, vagy hiedelem, és az einai (ειναι) avagy a puszta látszat és a valóságos lét, mint a megélést elszenvedni szükséges cselekvések létbe hozásának szükségszerűsége közötti kinzó gyötrelem tudata. Arra gondoltak sokan, hogy a permanensen változó érzéki jelenségek pusztán valami mélyebb, állandó lényeg megmutatkozásai. A cél; ennek a nem érzéki, állandó jelenségnek a megismerése, magyarán; „a dolgok mélyére tekintés”, ami a filozófiában, és a szaktudományokban is a legmerészebb emberi vállalkozás.

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Ugyanakkor ebben az állandóban, jelesül a „lélekben” véli megtalálni az ember saját halhatatlanságának, lételvesztésképtelenségének szubsztanciáját. Tehát; ha megismerem a valóságot, a létezők létezésének, létezhetőségének végső okát, ha kiderítem az igazságot, akkor megtudhatom halhatatlanságom, vagy éppen szükségszerű elhalálozásom okait is. 

Ez a rejtett kettősség: a tudás és halhatatlanság tudati összekapcsoltsága az emberi elme permanens, belső, az emberi létezés alapját megvilágítani kívánó ciklus, mégpedig gondolati-tudati ciklus, mely a szkepszisben, a mitológiai emberi mivolt megtagadásában, mutálódásaiban megtörik, vagy kioltódik, de úgy is mondhatjuk (Platónra is gondolva), hogy ez ember „ideáit” veszti a szó sokféle értelmében, és tudati-gondolati pánikba jutva félelmek, hisztériák, és egyéb betegségek tömegét zúdítja magára. Ha vissza akar kapaszkodni emberi mivoltába, ha Az akar lenni, Ami, vagy Aki, akkor csak egy út van; a metafizikai érzés és gondolkodás újra felfedezése; visszatérés a hitbe, mélyebb metafzikai gondolkodásokba, feloldva a pánikot és a kérlelhetetlen szkepszist. Fel kell javítania filozófiai értelemben vett közérzetét. Úgy tűnik, hogy ez a jelenség, avagy cilkus, ha rejtetten is, de működik, mert, ha nem, akkor a faj, mentális értelemben öngyilkosnak mondható.

Ide kapcsolható az egyén szükségszerű elmúlásának, halálának ténye, „a halál-felé-való-lét” kérlelhetetlensége, (mondjuk Heideggernél is), mely a modern idők felé haladva egyre nagyobb kétségbe esésbe, és elfogadhatatlanság-kényszerbe, csillapíthatatlan tragédia-érzetbe sodorta a metafizikát felejtő embert, és akár Augustinusról, vagy Heideggerről beszélünk, lényegileg a lételvesztésképtelenség „racionalista” értelemben magyarázott hitébe vetett reménytelenségéből adódó kétségbeesettség mutatkozik meg gondolataikban. Azaz; az empirizmus, pozitivizmus, és ebben a tekintetben a racionalizmus, vagy a modern ontológia sem ad vigaszt, tudományos magyarázatot, de bölcseleti értelemben vett reményt végképp nem, inkább kétségbe ejt, depresszióssá tesz; az emberi mivolt filozófiai értelemben vett közérzete ellen dolgozik. Mondhatjuk; idáig jutottunk. Ebben a folyamatban, a vallások, illetve az általuk kötelezően előírt morálok diktátumai, továbbá filozófia és vallás szétszakítottsága is igen jelentős szerepet játszott. Jaspers mondja: „Az ókorban a filozófia – tárgya révén – az isteni és emberi dolgok tudása volt, a létnek, a létezés minőségeinek ismerete, vagy úgy is meghatározták, hogy – célját tekintve – annak megtanulása, hogyan kell meghalni; igyekvés a boldogságra a gondolkodás edzése által; törekvés az istenekhez való hasonlatosságra; s végül – a legtágabb értelemben – minden tudás tudása, minden művészet művészete, mely nem korlátozódik egy bizonyos területre.” (p. 12.).

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Amennyiben nem tagadjuk meg biológiai-elmebéli mivoltunkat, akkor az ember – mitológiai mivoltából eredően – „a valamiben (valakiben) hívő-gondolkodó lény, egyszerűen így; hívő-gondolkodó élő szubsztancia, mely, mint mentális alaptermészetének bennfoglaltsága, szétszakíthatatlan. Már itt előre lehet bocsátani, hogy vallás és filozófia, ész, „észtudomány” és hit szétválasztása nem más, mint az emberi mivolt elemeire szaggatása. Azért, mert a hit, a mitológiai mivolt nem más, mint eredet, de „maga a filozofálás ösztöne is mindig az eredetből fakadt.” (Jaspers, p. 17.).

Csakhogy az emberi mentális eredetet tönkre szokta tenni a maga által írt történelem, melyben már nem eredetek, hanam kezdetek vannak, többnyire morál-diktátumokban megfogalmazott erkölcsi elvekre épülve. Az ember, úgy tűnik, hogy valahol mindenkor  önrontó lénynek is mondható.

„Őáltala, Ővele, és Őbenne” – azaz a természet által, a természettel és a természetben, vagy; Isten által, Istennel és Istenben, tovább gondolva; Önmagam által, Magammal és Magamban. Ha ez a kilences egység (akár, mint misztikus szám, lásd Hamvas Béla) működik, akkor egy úgynevezett „filozófiai mátrixban” kifejtve, rábbukkanhatunk a természet által – Isten által – Önmagam által, a természettel – Istennel és magammal, továbbá, a természetben – Istenben – önmagamban hármasságokra. Mindez; az emberi személyiség teljes elme-tudati integráltsága, mely nem törhető fel, nem verhető szét komoly mentális következmények nélkül. Lényeg; természet, Isten, Önmagam, azaz; a valamiből, jelesül az ökológiai-genetikai létmódomban való létezhetőségem, és lételvesztésképtelenségem metafizikai értelemben vett megélése, azaz: örök életem reményét adó elme-transzcendenciám együtt adja földi létezésem relatív (ha nagyon hiszek, abszolút) egzisztenciális biztonságát. Ez Az Ember lényege, s ha képes így élni, akkor egyedül-léte sem lehet magány.  Ilyen elme-tudati szituációban hit, ész, érzelem és gondolat, egymásnak nem harcostársai, hanem bennfoglaltságai.

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Az emberi mivolt ilyetén való értelmezése folytán, még a formális-, és materiális érték-etika kettősségének értelmetlensége is automatikusan felmerülhet, és nem is férhet kétség – példának okáért – Scheler ezirányú kritikája jogosságához Kant értékfelfogásával szemben. Tudomásunk szerint nem született még olyan élő, természetes értelem (a robotokat hagyjuk most), melyben érzés és értelem, valami féle abszurd szeparációja következett volna be. Természetesen meg lehet ezt cselekedni, kellő neveléssel, kihasználva az agy plaszticitását és a tudat ingatagságát, és szörnyetegeket lehet kreálni, egy egészen másféle létre született lényből, akár tömegesen is. Nagy oktalanságra vall filozófia és teológia szétválasztása is, a teológia kiemelése a filozófiai gondolkodásból, hogy aztán háborúság, bizalmatlanság legyen közöttük. Nyíri T. (1991) gondolatai szinte a nihilizmus mezejére juttatják a filozófiát és a teológiát, mindkettőt megfosztva értelmétől, és egyáltalán; mindenféle ész-elvet, gondolati tételezést, célképzetet; magyarán: az emberi gondolkodás értelmét teszi kérdésessé.  „A filozófia attól fél, hogy a teológia csak arra használja, hogy tételeit a „természetes ész világosságában” bizonyíthassa be a filozófiával.

A teológia attól tart, hogy a filozófiában az ember akarja megítélni Isten szavát.” (p.23.). Mindkettő merő oktalanság. Nem érdemes belemenni a részletekbe, de a most következő gondolat önmagáért beszél. Logikai értelemben vett kiindulás Szent Ágoston azon kijelentése, mely szerint „Az igazság mindig nagyobb” – ami természetesen érvényes minden szaktudományra és filozófiára is, hiszen a világ, és benne az ember megismerése az ember által, sohasem nyerhet teljességet.

És mégis, Nyíri T. a következőkkel érvel: „Ha tisztában vannak a teológusok és a filozófusok azzal, hogy sohasem beszélnek jól, hogy szavuk sohasem teljesen megfelelő, s ezért közös jellemvonásuk az ideiglenesség és a lezáratlanság, akkor alaptalan az aggodalom, hogy bármelyik is a másikra erőszakolná a maga zárt rendszerét és idegen törvénynek vetné alá.” (p. 23.).  Nehéz erről valamit mondani. Egy azonban bizonyos; ha úgymond „keresztény”, vagy „liberális” stb. filozófiákról beszélünk, az nem filozófia, legfeljebb annak meggyalázása, holmi csőlátó ideológiával, melynek táptalaja nem más, mint a politika.  Említettük már a faj ős-elme-állapotát, mely szubsztanciális egység, és józan ésszel nem felbontandó!

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Az eszmélés igazi, első filozófikus pillanata, jórészt érzelmi hullámok által feltolulva, az az intuitív kérdés lehetett, hogy „mi vagyok én?”, a kezdetek kezdetén talán így, egyes szám első személyben kérdezve. Majd ebből adódhatott a jól ismert kérdés, hogy „mi az ember?” Ennek a két kérdésnek megérzése, kimondása, vagy akár csak elgondolása lehetett az ontológia megszületésének pillanata, a filozófia „felcsendülése” amidőn az emberi faj egyede önmagára kérdezett rá.

Ez még a mitológiai ember megnyílvánulása volt. A kérdés örök időkre aktuális maradt, csakhogy a mitológiai ember, mint az οικος és φιλος csodás elme-, és gondolati hibridjének háttérbe szorításával, a kérdésre adott válaszok leginkább, különösen az európai  történelemben előre haladva, egyre inkább, az ember uralkodásra született mivoltát voltak hivatottak szolgálni – szemben a „primitívnek” titulált természettel. A kérdés, vagy kérdések (hiszem megmaradt a „ki vagyok én” szkeptikus kérdése is) maguk nem változtak, csak feltevésük okai. Manipulált módon is lehet kérdezni, hogy manipulált módon lehessen rá válaszokat keresgélni, vagy keresgéltetni.

Ebben a tekintetben a filozófia és a természettudományok sokszor egy követ fújtak. Az emberi mivoltra való másik, jobbára minőségi rákérdezés; a „milyen az ember”, vagy „milyen ember vagyok én?” – lehet akár a priori metafizikai közelítés, mely moralitásbéli, természetből (nem a felvilágosodás értelmezésében) származó mivoltát, illetve értelmességi kvalitásait faggatná. Moralitás, természetesség, értelmesség, mint egy másik emberre jellemző jellemző „szentháromság”, sokféle kérdést vethet, vethetne fel. Például: Mennyire tartom magamat természeti lénynek, akár mentális, akár biológiai-fiziológiai értelemben? Érzem, vagy tudom, esetleg érzem és tudom is, hogy része, sőt részese vagyok agy hatalmas, földi ökoszisztémának? Mindehhez, miféle módokon viszonyul moralitásom? Mindebből következhet: Vajon biofunkcionális lény vagyok, azaz; emberi mivoltomban is tudomásul veszem természeti-biológiai adottságaimat, eszmei-cselekvési lehetőségeimet ennek megfelelően alakítom, vagy mindezeket elvetem, és önistenítésbe zuhanok? Általános értelemben: végletesen dogmatikus, vagy szkeptikus lénnyé, vagy egy önmagammal, emberi immanenciámmal kiegyezni képes lénnyé válok, azaz: filozófussá.

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Akár dogmatikus, akár végletesen szkeptikus lénnyé válok, viselkedésemben, az életben, mint létformában, továbbá az élet létezhetőségét számomra biztosító természeti adottságok megítélése és felhasználása terén, nem utolsó sorban az önmagam és az emberi mivolt általánosságára feltett kérdéseim megválaszolásában, – hogy mi vagyok és és mi az ember -, exogén módon való bennfoglaltságot fogok elérni, ami annyit jelent, hogy csupán részben, vagy részlegesen élem meg Homo sapiens létminőségemet, ugyanakkor, illetve ennek eredője képpen, nem érezhetem magamat otthon ebben a földi világban.   Az empírizmus és technokratizmus előre haladtával, ez efféle benntlét vált dominánssá az emberiség jelentős része számára. Már emlegettük Scheler „nemet mondását”, amit azóta meg is valósított; kilépett maga alkotta világából, és légüres térbe, az „abszolút semmibe” („das absolute Nichts”) jutott, melynek teljesülését talán maga a filozófus sem hitte igazán, még 1928-ban. Önmaga lényegéből, de ökológiai környezetéből is kilépett. Utóbbinak részleges lerombolásával. Sajnálatos, és lehet, hogy az ember „természetét”, annak tanulmányozását nézve végzetesnek tűnik, hogy az idők során, csupán a kísérletezés szintjén maradt, majd elhalt, elmaradt, egy mélyebb, metafizikai közelítéseket is hordozó természetfilozófia kimunkálása, mely biológusok-filozófusok együttműködését és együtt dolgozását igényelte volna. Itt kell megjegyezni az úgynevezett „analitikus filozófia” megalkotóinak törekvéseit, mely valami féle interdiszciplináris filozófia akart lenni (lásd a kognitív tudományt is), a tudományos pozitivizmus, logikai empirizmus, logikai atomizmus és nyelvfilozófiák össze-boronálásából, eredetét tekintve leginkább Hume szkepticizmusa, pozitivista szcientizmusára gondolva.

Megjelent mellette az analitikus etika is, céljuk a metafizika lejáratása, megtagadása volt, sok kiváló elme közreműködésével, itt akár a Bécsi Kör gondolkodóit, akár Bertrand Russel, Donald Davidson, vagy Wittgestein neveit is felsorakoztathatjuk. A klasszikus, eredendően filozófiainak mondható alapkérdések negációja, már eleve kudarcra ítélte a vállalkozást. A különféle irányok (pl. logikai, szimbolikus analista, naturális analista, mentalis analista, posztanalitikus, kontinentális) időszakok sorjázása végén, a 80-as évektől számítva már ismét a metafizika felé vette az irányt. Hova máshová? A Homo sapiens nem bújhat ki a bőréből! Kelemen (2002), analitikus filozófiáról írt dolgozata erről a jelenségről is szól, „Ami változó és ami maradandó” alcímmel.

Idézem: „Az analitikus filozófiának a metafizikához történő viszatérése részben annak a belátásnak köszönhető, hogy egy filozófia sohasem elégedhet meg egy pusztán destruktív állásponttal.” (p. 275.).

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

A filozófiai értelemben vett közérzet elolvadása- Önismeret-hiány és pánik

Dummett, akit Kelemen is megemlít – szintén „megdöbben” azon, hogy az irányzat képviselői, a filozófia alap-értelmét adó problémáktól, mint; szabad akarat, test és lélek stb., ily mértékben eltávolodtak (Dummett, 2000.). Nos, a bumeráng-effektus ismételten lecsapott, nem hagyva kétséget, egy, napjainkban hiányzó, az ember lényegét felmutató, metafizikai elmélkedés megalkotásának szükségességéhez.

A törekvés lehet itt is „interdiszciplináris” jellegű, de sohasem filozófia-ellenes!   Sőt, a filozófiát is művelő orvos jelenléte ma már megkérdőjelezhetetlen! (Morvay, 2008). Túlságosan sok, rejtett, „civilizációsnak” is nevezett betegsége van már a Homo sapiens faj egyedeinek, melyek sikeresebb orvoslására semmi módon sem elegendőek a nihilizmusban fogant szórakozások, de a mondva csinált spirituális szeánszok, jóslások, régi-új eltorzult hiedelmek, és egyebek, melyek csak sokszorozzák a mentális-gondolati bajokat. Nincs más út; az értelmességre kell figyelni, és felfedezni, erősíteni az elmeműködés módjában genetikailag kódolt metafizikai elményedések megujítását. Ismételten új elmélyedés kell, na és diagnózis, mégpedig; testi-lelki egészségtani diagnózis is!

Jelen tanulmányomat Dr. Morvay Frigyes, orvos, filozófiai esszéíró, drága feledhetetlen barátom emlékének ajánlom.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan juthat el valaki Algír nyomornegyedétől az irodalmi Nobel-díjig?

Albert Camus élete csupa izgalom, melyet most az Ectopolis szerzőjének út kötete segít megérteni.

Anthony Hopkins ismét Oscar-közelbe kerülhet

Sigmund Freud bőrébe bújik a kétszeres Oscar-díjas Sir Anthony Hopkins

A középpontban a C. S. Lewis íróval folytatott eszmecserék.

Nyolc év után jön Jane Goodall új könyve, melyben egész karrierjét feleleveníti

A remény könyvében Douglas Abrams kérdezi a világhírű etológust.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Búcsú Böszörményi Gyulától

    Jurták, táltosok és revolveres hölgyek – Búcsú Böszörményi Gyulától

    A kiváló kortárs és gyerekkönyv író 57 éves volt.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. július 1.

    Jurták, táltosok és revolveres hölgyek – Búcsú Böszörményi Gyulától

    A kiváló kortárs és gyerekkönyv író 57 éves volt.

    • 2022. július 1.

    Elfeledett vadnyugat – 10 keveset emlegetett western Hollywood aranykorából

    Néhány klasszikus, az egyértelmű klasszikusokon túlról.

    • 2022. június 28.

    Amerikai óriások – A modern amerikai irodalom 12 legendás írója

    Avagy, akiket minden könyvmolynak érdemes megismernie.

    • 2022. június 24.

    Mutasd a könyvespolcod 2.0 – Újabb 5 magyar híresség kedvenc regénye

    Személyes ajánlások magyar hírességek irodalmi ízlésvilágából.

    • 2022. június 23.

    Elle Cosimano: Ez egy olyan könyv, melyről sosem hittem, hogy meg tudom írni

    A Finlay Donovan ölni tudna az egyik legkiválóbb nyárindító olvasmány.