- Kovács Krisztián
- 2021. január 28. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Adott egy ember, akinek nevét hallva a földrajzot és történelmet kedvelő azonnal rávágja, hogy igen, ő az a rendkívüli felfedező, aki Afrika felderítetlen vadonjában megtalálta az évek óta eltűntnek hitt David Livingstone-t, és akinek expedíciói nagyban hozzájárultak a fekete kontinens természet- és vízrajzának megismeréséhez. Stanley élete azonban jóval több ellentmondást, rejtélyt, és érdekességet tartogat, minthogy sem egyszerű felfedezőként hivatkozhatnánk rá.
Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, Stanley-t tiszteletbeli magyarnak is nevezhetnénk. Mi magyarok tudunk olyan hihetetlenül furfangosak és élelmesek lenni, mint amivel Afrika kalandora küzdötte egyre feljebb és feljebb magát, hogy ma már történelemkönyvek is tagadhatatlan érdemeket tulajdonítanak neki Afrika ismeretlen vadonjának megismerésében, holott történetében a véletlennek és a fent említett leleményességnek legalább akkora szerepe volt, mint vakmerőségből adódó érdemeinek.
Kezdjük a legelején, mert Stanley életének minden szakaszára jut egy érdekesség. Ez a fiú ugyanis John Rowland néven született 1841-ben, és 18 éves koráig ezen a néven is élt. Törvénytelen gyermekként fogant, szülei nem voltak házasok, így ezt a bélyeget a bigott wales-i társadalomban egész életében viselte, a helyzetet pedig csak fokozta, hogy apja nem sokkal születése után meghalt, anyja pedig elhagyta, és minden vele való kommunikációt megszakított, így jogosan érezhette magát afféle örök kitaszítottnak.
Gyerekkorát jobbára unokatestvéreinél töltötte, akik szintén nem igazán tudtak gondoskodni róla, így végül egy lelencházba került, több száz szegény és elhagyott gyerek közé. Miután a korabeli leírások csenevész gyereknek írják le, a nagyobbak folyton bántalmazták, és állítólag a szegényház igazgatója többször megerőszakolta ott tartózkodása alatt.
Rowlands New Orleans-ban kötött ki, állítólag egy bolt előtt ücsörgött nincstelenül, amikor a boltból egy Henry Hope Stanley nevű kereskedő lépett ki, látva a magányos fiút, és megkérdezte akar-e neki dolgozni. Rowlands persze igennel felelt, és nagy szerencséjére egy olyan férfi szólította le, aki világ életében arra vágyott, hogy fia szülessen, és akinek ez sosem adatott meg, a rendkívül szorgalmasan dolgozó Rowlandsben pedig meg nem született fiára ismert, így nemsokára a nevére vette. Így született meg Henry Morton Stanley.
Persze, Stanley esetében ez sem ilyen egyértelmű, ugyanis több életrajzírója, többek közt John Bierman és Tim Jeal azt jegyzi meg, hogy egyáltalán nem történt örökbefogadás, utóbbi még azt is kétségbe vonja, hogy Stanley valóban ismerte-e személyesen Hope Stanley-t. Szerinte a nincstelen fiú csak a lehetőséget kereste, szabadulni akart wales-i identitásától, és ezt neve végleges elhagyásával akarta betetőzni, miután pedig meglátta a Stanley nevet a férfi boltjának kirakatüvegén, egész egyszerű használni kezdte.
Időközben kitört és elharapódzott az amerikai polgárháború, és hadra fogható déli fiatalként természetesen besorozták a Konföderáció hadseregébe, részt is vett a hírhedt shiloh-i csatában 1862. április 6-án, és rögtön fogságba is esett. Életrajzának ezen része nem egészen világos és kibogozható, de annyi biztos, hogy alig két hónappal később már a Konföderációval szembenálló fél, az északi államok alkotta Unió hadseregének tagja volt, egy hónappal később pedig a csatákból való szabadulás ígéretével csatlakozott az Unió haditengerészetéhez.
A USS Minnesota gőzös fedélzetére került, és egy társa unszolására írni kezdett az utazásról. Naplója pedig olyan jól sikerült, hogy úgy döntött, ebből talán meg is tudna élni, így hirtelen indíttatásból felcsapott szabadúszónak, és mikor a polgárháború véget ért, már mindenkinek újságíróként mutatkozott be, holott semmiféle képesítése és tapasztalata nem volt e téren.
Nem lebecsülve Stanley felfedezői és expedícióvezetői érdemeit, mindenképpen meg kell emlékeznünk arról, mennyire tapasztalat híján vágott bele egy számára tökéletesen ismeretlen területbe, és vélhetően az alakja körül kibontakozó viták egy része is ide vezethető vissza. Az Oszmán Birodalom területére, majd később Etiópiába és Spanyolországba vezetett expedíciói is rendre kegyetlen emberáldozatokat követeltek, ám Stanley alakja iránt töretlen volt a lelkesedés, mert ő maga a veszteségekkel mit sem törődve tört előre.
Céltudatosságának is köszönhette, hogy szerkesztője megbízta az évek óta eltűntnek hitt David Livingstone megtalálásával, amit Stanley egy közel 1100 kilométeres expedíció során meg is tett. A csak fekete őslakosok lakta Ujijban állítólag így üdvözölte a neves missziós orvost: „Ugye dr. Livingstone-hoz van szerencsém?”. A mondat szállóige lett, annak ellenére, hogy a találkozást részleteiben sem Livingstone, sem Stanley nem említi a naplójában, utóbbi egyenesen kitépte azokat a lapokat, melyeket abban a pár napban írt, és ez azóta is megannyi találgatásra adott okot a történészeknek.
Bizonyították, hogy a Viktória-tónak és a Tanganyika-tónak nincs kapcsolata a Kongó-folyóval, ugyanúgy, ahogy nincs kapcsolat a Tanganyika-tó és a Nílus közt, valamint végigkövették a Kongó-folyó útját egész a torkolatig, melynek keretében keletről nyugatra átszeltél a kontinenst.
Livingstone élből elutasította, hogy expedíciói során rabszolgálat foglalkoztasson teherhordóként, és a rabszolgaság elleni küzdelem élharcosává lépett elő, talán ezért sem kereste a közösséget Stanley-vel, aki ebben a kérdésben már közel sem mutatkozott ennyire válogatósnak. Második kongói expedíciója során közel 1000 emberrel vágott neki a dzsungelnek, melyből összesen 114-en tértek vissza élve. Stanley körül hullottak az emberek, de mivel jobbára névtelen őslakosokról volt szó, ez nem különösebben érdekelte főnökeit a New York Heraldnál.
Stanley mindemellett többször ütközött meg a bennszülött törzsekkel, a felkészültebb nyugati eszközökkel nem kevés pusztítást végezve azok falvaiban. Mindent és mindenkit alárendelt az út céljának, és nem volt ez másképp akkor sem, mikor II. Lipót belga király úgy döntött, ráteszi a kezét Kongóra, és gyarmattá alakítja, ehhez pedig a térség legpontosabb ismerőjét, Stanley-t kérte fel, aki rövid vonakodás után igent mondott. Ehhez bizonyára nagyban hozzájárult az igencsak bőkezű királyi támogatás, állítólag Stanley öt évre írt alá szerződést, amiért 1000 font ütötte a markát, ráadásul minden felmerülő költséget az udvari kincstárból fizettek.
Az akció teljes titokban zajlott, Stanley belga titkosügynökként közvetlenül nem is léphetett kapcsolatba az uralkodóval, az ellátmányt és a felszerelést pedig több különböző útvonalon szállították az országba, hogy ne keltsen feltűnést. Stanley mellett szóljon, a krónikák szerint nem volt tisztában a feladat pontos miértjeivel, Lipóz nagyratörő tervével, ám mikor megtudta, megpróbált kihátrálni a szerződésből. Lipót cserébe minden jogot megvont tőle, és semmisnek vette a szerződéseket, ám Stanley addigra már keresztülhúzta a tervét.
Lipót azt kívánta, hogy Stanley némi pénzért és leginkább értéktelen csecsebecsékért cserébe vegye meg a földet a törzsek elöljáróitól, ő azonban mindössze kereskedelmi jogot vásárolt, azonban hiába állították félre a szerződés megszűnte után Stanley-t,
Stanley rendkívül mélyről rendkívül magasra jutott, a szintén hatalmas emberáldozattal járó Emin pasa-expedíció után végleg hazatért Angliába, és politikusnak állt az Egyesült Királyság parlamenti képviselőjeként. Idős korára megházasodott, ám többek közt saját korábbi mentalitásának hála nem jutott ki neki a békés aggastyánkor. Alakját temérdek ellentmondás lengte körül, kortársai zsarnoknak, zsoldosnak, ügynöknek, rabszolgakereskedőnek bélyegezték, éppen ezért utolsó éveit azzal töltötte, hogy megpróbálta lemosni magáról ezeket a vádakat.
Többek közt talán ennek, alacsony származásának, tanulatlanságának, vagy épp bizonyos szempontból dilettáns személyiségének hála nem is igazán emlegetik a nagy felfedezők közt, pedig jelentősége semmiben sem marad el Magellán, vagy James Cook alakjától.
Ha belegondolunk, a történelem folyamán egyetlen expedíció sem követelt kevesebb áldozatot, egyetlen nagy felfedező sem úszta meg kétes alkuk nélkül, és egyikük alakja sem makulátlan, egy valami azonban még inkább közös bennük: ha ők nincsenek, a világ sokkal kisebb lenne, ők voltak azok, akik kitágították a határokat, és közülük Stanley, aki többszörösen is bebizonyította, hogy senki sorsa sincs előre eldöntve, mi alakítjuk az életünket jó és rossz döntések sorozatán át.
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
II. Erzsébet halálával véget ért egy korszak. A világ figyelme a királyi családra szegeződik, mindenki az új uralkodó, III. Károly…
Bantu Stephen Biko élete ma is példamutató és tanulságos.
Dr. Susan Kelleher évtizedek óta gyógyítja lelkiismeretesen az egzotikus állatokat
A háború általában jótékony hatással van a technológiára.
A mosolygós természetbúvár, aki csak önmagára nem figyelt eléggé.
A lételvesztésképtelenség ideájának megszületése, mint az arra való törekvés lehetett minden hiedelem legfőbb lelki-tudati bázisa.
A mélység úttörője, aki elementáris hatást gyakorolt a tengerkutatásra.