Kiss Tamás
2021. december 23. | Becsült olvasási idő: 8 perc

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

Arisztotelész művéből kiindulva, (Τα μετα τα φυσικα), etimológiai tekintetben talán nem is lehet egy adott szóval meghatározni az értelmességet, sokkal inkább egyfajta gondolati-elmeműködési folyamatosságban bomlik ki ez a sajátos emberi jelenség. Utalnék itt a 981b25-26 soraira, illetve Ferge ezzel kapcsolatos kommentárjára, mely szerint; „ταλλα τα ομογενη = φρονεσις, σοφια και νους (a belátás/okosság, a bölcsesség és az ész).” (p. 540.). Az agyban, elmében lezajló működések így például a majd részletesebben is kifejtendő időfüggetlen időintegrációs jelenségek nem is determinálhatók, illetve foglalhatók össze egyetlen szóba, fogalomba, de még definícióba se, hiszen kizárólag működés-folyamokról beszélhetünk. Talán csupán annyi jelenthető ki, hogy a σοφια, mint tudás, de inkább, mint bölcsesség jelentheti az emberi értelmesség csúcspontját, melyre – jelen tudomásunk szerint – az emberi minőségen kívül, más fajok, általunk felfoghatatlan módon, vagy egyáltalán nem képesek, és az embernek sem kis feladat eljutni ebbe az elme-tudat állapotba.

Mindenesetre példa értékűek és jövőbe látóan zseniálisak voltak Arisztotelész fejtegetései, ahogyan, szinte önkéntelenül, de kétséget kizáróan sikeresen vázolta fel az emberi gondolkodás és agyműködés fogalmi-metafizikai értelmű és mélységű szerkezetét. A potencialitás is végig vonul az értekezésben, hiszen, mondhatjuk, akár Arisztottelésszel együtt, hogy szinte bárki elérhet a σοφια szintjére, hogy az „első okokkal és elvekkel” foglalkozzon, de, mint tudjuk, ez csak keveseknek sikerülhet. A köztes állomások, illetve azok kombinációi viszont rendkívül sokfélék lehetnek, így, a szubjektum teheségéből is adódóan, hasznos gondolatokkal, mesterségekkel gazdagíthatja a polisz életét.

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

Az értelmesség – ha úgy tetszik – princípiumai közé sorolandók az agy és az elme. Nagy kérdés, akár a neurobiológia, akár a filozófia, jelesül az ontológia és a fenomenológia (leginkább esetünkben az ontofenomenológia) vonatkozásában egyaránt, hogy vajon elválasztható e egymástól e két szubsztanciális létező, avagy csak az egyik létezik? De melyik? Kiindulásunk egyértelmű, mely szerint az agy anatómiai értelemben vett létező, míg az elme, anatómiai paraméterekkel nem írható le, de működésének alapja az agy létezése. A két „jelenség” tehát nem választható el egymástól, de működési minőségeik, képességeik nagyban különböznek.

Mindez, az értekezés során ki is fog derülni. Megítélésünk szerint, az elme magasabb minőséget képvisel, bonyolultabb téridő jelenségek produkálására képes, illetve magában foglalja az emocionalitás mozzanatait is, illetve azokkal együtt tárja elénk az általa valóságnak ítélt léteket, létrendszereket, azok téridő és gondolati kombinációit és szituációit. Az elme, a bölcsesség princípiuma. (Itt most nem foglalkozunk a mechanikus materializmus és egyéb „izmusok” szintjén ragadt következtetésekkel, dogmákkal.)

A következő rövid elmélkedés során, elsősorban a görög nyelvre támaszkodva kerül kifejtésre agy és elme viszonya, újgörögöt és ógörögöt is figyelembe véve. A meglepő az volt a kutatások során, hogy, akár figyelembe vesszük, akár azon kívül hagyjuk Arisztotelész gondolkodását, a görög nyelvben – és a magyarban is! – , egyfajta sajátos működési-fogalmi struktúrára lelünk, mely egyben el is választja egymástól az agy és az elme ontológiai mivoltát. Egyben kihangsúlyozza az érzékelés és a gondolkodás, például úgy, mint absztrakció, illetve az időbeni szabad mozgások, emlékek, új benyomások bonyolult konstrukcióit, az intuitív megnyilvánulások elmebéli-gondolati szerepeit, tehát, egymástól való minőségi távolságait, nem letagadva előbbi nélkülözhetetlenségét. Az értekezés során, majd ábrákkal is demonstráljuk az agy- és elmeműködés rendszereit, bonyolult bennfoglaltsági állapotváltozásait. Mindehhez azonban értelmezhető, működésekre utaló, illetve azokat is kifejező filozófiai fogalmakra van szükség, melynek, mintegy „melegágya” az ógörög nyelv és benne Arisztotelész munkássága.

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

A kiindulás talán a φρην fogalma lehet, mely azon túl, hogy rekeszizmot is jelent, a szívet, mint a szenvedélyek helyét is jelenti, ami viszont érdekes, az az elme, ész jelentése, mégpedig, mint a szellemi képességek, az érzékelés és a gondolkodás helyét is megjelölve. Ész, lélek, akarat, cél megjelenését fejezi ki, mint az elmében együtt előforduló, összetartozó tulajdonságokat.

Különösen az époszokban (Iliász, Odüsszeia) alkalmazták a fogalmat, így erősen mitológiai, spirituális tartalma is van. Az elme fogalmához azonban többnyire mindig hozzágondoltak efféle jelentéseket, melyek elmebéli megnyílvánulásokat voltak hivatva kifejezni, de éppen ettől az az elme, ami, és éppen efféle működőképessége teszi lehetővé transzcendeciáját, például a metafizikai érzés előidézését. Az értelmesség transzcendens, spirituális, illetve metafizikai vetületeiről van itt szó, mely kétséget kizáróan emberi immanencia. Majd következnek azok a fogalmak, mint φρονεω, φρονεμα, φρονεσις, φρονιμος, φρονις, φροντις, φροντιστης, φροντιστικος, melyek konkrét agyi-elmebéli jelenségekkel, illetve embertípusokkal töltötték meg az értelmességet, mint emberi immanenciát.

Értelemmel, akarattal, ésszel, belátással, gondolkodással, meggondolással, megértéssel, érzékeléssel, érzelemmel, véleményekkel, bölcs magatartással, töprengéssel, bölcsességgel, elmélkedéssel megáldott emberfőkről és jelenségeikről van itt szó, mert az ember lehet: értelmes, akaratos, eszes, belátó, gondolkodó, megértő, érzelemmel, véleménnyel bíró, vagy bölcs, azaz; töprengő, elmélkedő, filozofáló, tehát mindenféle emberi értelmesség-elemmel bíró, akiben érzelmek és értelmek végelláthatatlan variációi kombinálódnak egymással, létrehozva a szubjektumok tarka világát. Megjegyezzük, hogy az értelemmel, akarattal, ésszel, gondolkodással, megértéssel, érzelemmel, véleményekkel megáldott ember, még nem feltétlenül bölcs, lehet, hogy egész életében csupán a tudati szinteken fogja ezeket használni, ellenben valamennyi felsorolt értelmesség-elemét, illetve azok szubjektumtól függő kombinációit fejlesztheti, és tudati szintjeiről az elmeműködés szférájába emelheti, megélve különös egyéni elmeállapotokat, transzcendentális gondolati szinteket. Felszámolhatja „földhöz ragadtságát.”

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

A lényeg tehát, és ez egyben Arisztotelész meglátása is (lásd pl. „Nikomakhoszi etika”, jelen munklában is később), hogy az általunk értelmesség-elemeknek nevezett emberi immanenciákat milyen mértékben képes fejleszteni, megélni, és alkalmazni. Egyébiránt egyértelmű, hogy az értelmesség-elemek, így az értelmesség-élmények is, a többség tekintetében, többnyire tudati szinteken mozognak, azaz, a gazdasági-ökológiai megélhetések, viselkedések, attitűdök világában, röviden: a „szürke hétköznapokban”, melyekhez, transzcendentálisan meg nem élt vallásos képzetek, mintegy kötelező szertartásokon való részvételek, imák stb. viselkedés-normák kapcsolódnak, az intenzívebb értelmesség-működések legcsekélyebb igénye és lehetősége nélkül. Természetes, hogy az efféle állapotok, az emberi biofunkcionalitás részbeni megélését teszik csak lehetővé.

Sőt, a legtöbb esetben, az „értelmesség”, éppen az efféle, a mindenkori társadalmi morálok beszűkítő érzelmi és gondolatvilágában való szűk lézengést biztosítja csupán, illetve pontosan ezt a szintet tanácsolják, mintegy tanítják, a bennük élő értelemmel bíró lényeknek.

Amennyiben ez az állapot, például a mechanikus materializmus, pozitivizmus, empíria szintjein rögzíti cövekeli le a kutatásokat, úgy a tudományok, főleg azok módszertani-szemléleti elemei is komoly válságokba sodródhatnak, amint arra rengeteg példa is létezik.

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

De itt van már a következő szóáradat, mely a νοος, vagy νους fogalmával veszi kezdetét. Mint látni fogjuk, jelen szavak, fogalmak, inkább filozófiai értelemben alkalmazandók, míg a megelőzőek sokkal inkább tartalmaztak etikai jelentéseket, megfontolásokat. Ebben a szóegyüttesben, a fogalmak, az észrevevés, egészen az érzékeléstől, az értelem, az értelemmel való felfogás és gondolkodás, megértés jelenségeit fejezik ki, például: a νοεω, νοημα, νοεσις, νοετικος. A νοετικος, éppen Arisztotelésznél jelenti a gondolkodni tudó, értelemmel megáldott embert, azaz, az értelmességgel bíró lényt. Igen jelentős a νοεσις, vagy észrevevés, megértés, megismerés fogalma, mely ugyanakkor a gondolkodás és értelem jelenségeire is alkalmazott. Itt van az a pillanat és lehetőség, amikor, utóbb említett szóval le kell cserélni a cognitio fogalmát, melyet a magát kognitív tudományok nevező interdiszciplína agyba-főbe használ, holott filozófiai értelemben, illetve az agy-, és elmeműködés tekintetében teljességgel inadekvát és elégtelen. Megítélésünk szerint, az emberi agy-, és elmeműködéssel foglalkozni óhajtó tudományok, nem is kezdhetik el kutatásaikat, amennyiben nem tekintettek bele, és nem ismerték fel, a görög filozófia, és azon belül elsődlegesen Arisztotelész ezirányú tevékenységét, és általánosságban, a filozófia, s azon belül a metafizika elsődlegességét. Ezt az alapvető, elemi szükségletet a továbbiak során is igazolni fogjuk.

Visszatérve témánkra, úgy gondoljuk, hogy az értelmesség fogalmát, jelen esetben, mint gyűjtőfogalmat, leginkább a σοφια szóval tudjuk lefedni. A fogalom terjedelme, szinte a teljes emberi értelmesség megnyilvánulásait lefedi, kezdve a kézművesi, művészi tevékenységektől, egészen a bölcseleti gondolkodásig, tudásig.

Mindazt involválja, melyet az ember, mint értelmes lény, biofunkcionalítását megélve képes megvalósítani. Mindehhez még – itt és most – annyit kell feltétlenül hozzá tenni, amit Ferge (p.540. kommentár) is igazol, hogy lényegében, „a gondolkodás kifejlődésének…nyomonkövetése” történik meg (981a25-981b10), avagy; az értelmesség megmutatkozásának legmagasabb, elmeszintre emelkedő fogalmi mozgásárol van szó, melyben a különböző értelmesség-fokozatokhoz, azokkal adekvát mesterségek rendelhetők.

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

Egyébiránt is megfigyelhető, hogy a fogalmak nem bebetonozott jelentésekkel, tartalmakkal bírnak, hanem az emberi mivolt gondolati hajlékonyságaihoz igazíthatóak, mindenkor magukban hordozzák a gondolat, illetve a gondolás megváltoztathatóságának jelenlétét, és ezért is teszik alkalmassá a nyelvet a filozofálásra. Ez a jelenség az elkövetkezendőkben, önmagától fog előttünk kibomlani. Természetesen léteznek értelmezhetőségi határok, akár a σοφια esetében is, hiszen az „úgynevezett bölcsesség” (η ονομαζομεωη σοφια), bár sokféle értelemben alkalmazható, de végső soron, legmagasabb szinten „mindenképpen az első okokkal, és az elvekkel” foglalkozik: στι την ονομαζομενην σοφιαν περι τα νρωτα αιτια και αρχας θπολαμβανουσι παντες.

Még csak annyit, hogy az újgörögben is elválnak egymástól az agy és elme szavak. Az elme fogalmához, tartalmához kapcsolódnak a διανοια = értelem, gondolkodás, vélemény, terv, előrelátás, érzület, lelkület, a λογικη = logika, a πνευμα = ész, és az ευφυια = értelem jelentések, melyet tömören, a μπαλο szóval fejeznek ki. Az agyat, annak fogalmát, az εγκεφαλος szó fejezi ki, az ógörögben agyvelő jelentéssel, de mindenképpen anatómiai létezőket kifejezve.

Jelen szerző meggyőződése, hogy, az emberi biofunkcionalitásban megmutatkozó értelmességgel, mint az emberi mivolt létmódjának, e létmód megélhetésének lehetőségeivel és korlátaival, illene végre úgy szembenézni, ami azt mutatná meg, hogy az Ember Az, Ami, és nem lehet sohasem Az, aminek legtöbbször eddig tartották, és amivé (magukat szaktudósoknak, filozófusoknak nevezők, de főképpen csőlátó politikusok) züllesztették, mert az Nem Az Ember igazi arca, hanem pusztán sokszorosan átfestett álarc és megtagadott elmeműködés. A naív, mechanisztikus, pozitivista evolucionista dogmák, például „az emberi állat”, és a „nem emberi állat” fogalmak felelőtlen alkalmazásai (például 2012. VII. 7!), mint a kognitív tudomány vívmányai pusztán arra alkalmasak, hogy az emberi mivolt általuk kikutathatatlan és elképzelhetetlen jelenségeit, tényeit elhallgassák, és primitív, minden filozófiai-gondolati megfontolást nélkülözve, gyermeteg okokkal magyarázzák. Ez a méltatlan helyzet is egyre világosabbá fog válni jelen munkában.

Az agy titkai – Az értelmesség, mint fajspecifikus képesség és potencialitás

E helyen is érdemes Freund Tamást idézni: „Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek abból új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme…Inkább azt tudom elképzelni, hogy mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő erejű lélek meg tudjon nyilvánulni…Az ateista elképzelés szerint a tudat az anyagi agy működésének emergens tulajdonsága. Én úgy gondolom, hogy az anyagnak nem lehet olyan emergens tulajdonsága, ami visszahat az őt létrehozó idegsejthálózatra. Már csak azért sem, mert ha kiveszünk egy szövetmintát az emberi agyból, és összehasonlítjuk a majom vagy a macska ugyanonnan kivett szövetmintájából, akkor közel ugyanannyi sejtet találunk, ugyanolyan típusúakat, a kapcsolódási törvényszerűségek, a kommunikációra használt molekulák is egyformák. A fő különbség, hogy ezekből a kis agykérgi oszlopokból az emberi agyban jóval több van, mint egy majom, vagy macska agyában. Ha valaki elhiszi, hogy csak mert ezekből az egységekből jóval többet pakolok egymás mellé, a hálózat generál egy nem anyagi jellegű éntudatot, az élet értelmén lamentáló elmét, akkor azt is el kell hinnie, hogy ha chipekből kapcsolunk össze egyre többet, akkor egyszer eljutunk egy számítógéphez, ami előbb-utóbb szintén kitermel magából egy elmét, ami majd az éterből visszahat és programozza a gépet létrehozó chipek hálózatát. Ezért gondolom én, hogy az agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket. Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém, mert ők el tudják hinni, hogy az öntudatra ébredt emberi agy az ősrobbanással önmagából, önmagától és önmagáért keletkezett anyagi világ fejlődésének terméke lenne…Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek…” (In: „Vallomások istenadta tehetségről…”, Freund Tamás.).

Még egy megjegyzés, vagy közbevetés: ne gondoljuk, hogy önmagukat tévedhetetlennek hitt, tudósaink elcsépelt frázisai hallatán, hogy a görög filozófia építményét, jelen esetben, Arisztotelész életművét, a filozófiai szintű elmélyedésekből született fogalmakat, mint a lehető legmagasabb szintű elmélkedések eredőit akár csak gondolatban is lenézhetjük. Különösen veszélyes hiányosság ez az emberi agy és elmeműködés kutatása során, ami, mint ékes példák milliói igazolják – nem vezethet máshoz, csupán zavaros mellébeszélésekhez. Nem véletlen, hogy a rendkívülinek nevezett szaktudományos fejlődések, és a gomba módra megszaporodott interdiszciplinák zöme, lényegében válságtudományok.

Jelen írásomat a szeretetben és okításban fáradhatatlan Hámori József akadémikus emlékének ajánlom, aki megértette velem az Ember és az élet értelmét. Első találkozásunk első kérdése a következő volt: „Hogy áll a filozófiával?”