• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
A Mars és az ember viszonya

Tudomány

Az ember a Marsra vágyik, de vajon a Mars vágyik-e az emberre?

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

2020-at írunk, vagyis elérkezett az az év, amire már a Hold-missziók, a Skylab, a Mir, vagy épp az Űrsikló-programok idején is úgy hivatkoztak, mint az esztendőre, amikor az emberiség megteheti következő lépését a világmindenség felé saját univerzumán belül. Az már jó néhány évvel ezelőtt kiderült – hiába jelent meg a tudomány és a gazdasági piac égboltján Elon Musk és a SpaceX – hogy ez egy meglehetősen naiv becslés, hiszen az űrügynökségek büdzséje, és tervei gyakorlatilag folyamatosan formálódtak a világot működtető gazdasági mechanizmusokhoz igazodva, így 2020-ra sokkal inkább újra a Hold a cél, mint a vörös bolygó.

Különös, de nagyjából azóta, hogy 1885-ben az olasz csillagász, Schiaparelli elkészítette első kezdetleges rajzait az alapján, amit az éppen aktuális Mars-ablak időszakában távcsövén át meg tudott állapítani a planétáról, a Naprendszer negyedik bolygója tulajdonképpen folyamatosan foglalkoztatja a művészeket, leginkább az írókat, és a szórakoztatóirodalom, és azon belül is a sci-fi írók körében tulajdonképpen az egyik legnépszerűbb helyszínnek bizonyul. Az biztosnak tűnik, hogy idén nem megy ember a Marsra, ugyanakkor a vörös bolygónak komplett könyvtárnyi szórakoztatóirodalma van már, ez a könyvtár pedig, ha szemügyre vesszük, tökéletesen magába zárta nem csupán a tudomány aktuális állását, de az ember aggodalmait arról, mit találhat odaát.

A Mars és az ember viszonya

A Mars és az ember viszonya

Azt látjuk, amit látni szeretnénk

Bár a Hold kvázi itt van a szomszéd kertben, mégis nagyjából egyidejű annak megjelenése a szórakoztatóirodalomban, nagyobb távolsága miatt azonban talán a Mars még inkább bolygatta mindig is az emberek fantáziáját. Athanasius Kircher német jezsuita szerzetes már a korai XVII. században a Marssal való lehetséges kommunikáció módjain filozofált, 1880-ban pedig már megjelent az első hivatalos a Mars-regény, Percy Greg műve, az Across The Zodiac, melyben asztronauták meglátogatják a Mars apró termetű lakóit. Ezek a korai művek, ahogy egyébként a későbbiek is, természetes módon táplálkoztak az adott kor tudományos eredményeiből. Giovanni Schiaparelli éppen az 1880-as években végzett átfogó távcsöves kutatásokat a vörös bolygóval kapcsolatosan, és a látottak alapján megkísérelte elkészíteni a planéta hozzávetőleges térképét.

A kezdetleges technika azt eredményezte, hogy a sötét és világos zónák közti szegmenseket vékony vonalakkal kötötte össze, melyeket egész egyszerűen csatornának nevezett. Azt a geológia már régóta elismeri, hogy olykor a természet egészen szimmetrikus, vagy épp szabályos formák létrehozására képes, gondoljunk csak a Moeraki-gömbsziklákra Új-Zélandon, a Nevada állambeli Fly-gejzírre, vagy épp a fülöp-szigeteki Csokoládé-dombokra. A természetben előforduló, látszólag érintetlen, de szabályos formák könnyen szülnek érzékcsalódást, ha nem áll fent kellően megalapozott tudományos magyarázat a miértekre, így az, hogy Schiaparelli csatornának vizionálta saját vonalait hamar egy sor író fantáziáját ihlette meg a Marson kialakult lehetséges élettel kapcsolatban.

Fantáziarajz egy marsi kolóniáról

Fantáziarajz egy marsi kolóniáról

Miért vágyunk a vörös bolygóra?

Az ember társas lény, és e tekintetben gyakorlatilag mindegy, hogy ez az egyén valamiféle ösztönszerű szükséglete, vagy a szociális normáknak való görcsös megfelelni akarás, ahogy a legtöbbünket jó érzéssel tölt el, ha a mindennapjainkat nem kell egyedül tengetnünk, úgy az emberiség egyfajta globális vágyát fogalmazza meg maga a Mars-kutatás is, és lényegében minden olyan törekvés, mely túlmutat saját bolygónkon. Az eredendő tudásvágy, a kíváncsiság, a tudományos törekvések, az esetlegesen ezek hátterében megbúvó gazdasági, vagy politikai érdekek már mind-mind saját nyughatatlan természetünk következményei. És habár egy-egy sci-fi művet – jól látjuk azok valóra válási rátájából – nem értelmezhetünk világos jóslatként, vagy kalkulációként a fajunk jövőjére és fejlődésére való tekintettel, mégis érdekes megvizsgálni, hogy e művek központi motívuma mennyire hasonló és meghatározó, függetlenül attól, hány év telt el a születésük óta.

A Marson játszódó regények esetében két meglehetősen bejáratott tematika határozott elkülönülése lelhető fel. Az egyik szerint az emberiség egy idegen faj képviselőire akad a vörös bolygón, akik akár ártó szándékkal, akár együttműködésre hajlamosan viselkednek fajunk képviselőivel szemben, míg a másik szerint – és a kettő közt természetesen fellelhető átfedések vannak – az emberiség birtokba veszi a Marsot, mely a Föld kolóniájaként, vagy épp egy attól függetlenedő birodalomként létezik tovább. Nagyítóval kell keresnünk azokat a regényeket, melyek ettől eltérő, vagy forradalmian új tematikát fogalmaznak meg, és ezen motívumok látszólagos egyhangúsága nem a fantáziátlanság gyümölcse, sokkal inkább valóban logikus fejlődési út, és felhasználási terület a vörös bolygó tekintetében.

Csak néhány a Mars-tematikai sci-fijeiből

Csak néhány a Mars-tematikai sci-fijeiből

Világok (h)arca

Az idei év a Mars-kutatás tekintetében is jelentősnek tűnik akkor is, ha élő ember december 31-ig biztosan nem lép a bolygó poros felszínére. Az Európai Űrügynökség az orosz Roszkozmosz támogatásával nyáron indítja majd el az ExoMars 2020 programot, a NASA pedig a marsi atmoszférából való oxigén kivonásával fog kísérletezni a Mars 2020 nevezetű misszió keretében, de szondát indít majd a Kínai Nemzeti Űrügynökség, sőt még az Egyesült Arab Emírségek is a vörös bolygóra, a fő cél természetesen az élet jeleinek vizsgálata, a víz jelenlétének kutatása a bolygó későbbi kolonizációja érdekében. Jól látszik, hogy a sci-fiben tapasztalható, fentebb megnevezett tendenciák a valóságban némileg összekapcsolódnak.

A korai Mars-ábrázolás két legfontosabb műve egyértelműen Edgar Rice Burroughs első John Carter-története, valamint H. G. Wells-től a Világok harca, mindkettő jobbára még Schiaparelli és kortársai kutatásaiból feltételezte élet jelenlétét a Marson, az pedig kézenfekvőnek tűnt, hogy ez az élet fejlettebb, mint a miénk, amit lényegében semmiféle tudományos tény nem erősített meg, sokkal inkább az írók kreativitásának terméke volt. Mondhatni az írók formába öntötték a tudósok vágyait. Az tagadhatatlan, hogy a fentebb említett, két bejáratott tematikában egyik nem működhet a másik nélkül. Ahhoz, hogy a Mars egyszer lakhatóvá váljon az ember számára, és némileg megoldást kínáljon az elképesztő mértékű túlnépesedés problémájára, elengedhetetlen, hogy a vörös bolygón jelen legyen az élet legcsekélyebb jele. Azt már korábban a NASA több tudósa is megfogalmazta, hogy ennek oka csak felerészben tudományos alapú, másrészről megnyugvást ad az embernek, hogy korábban valakik már megvetették, vagy megvethették a lábukat odaát.

Edgar Rice Burroughs kultikus Mars-ciklusa

Edgar Rice Burroughs kultikus Mars-ciklusa

Önmagunkat sem hagyjuk otthon

És el is érkeztünk a Mars-utazások egyik legfontosabb problémájához, melyre gyakorlatilag kivétel nélkül felhívja a figyelmünket minden Marson játszódó sci-fi mű, még akkor is, ha ezeket nyilván nehéz párhuzamba állítani a valósággal. Február végén jelenik meg magyarul a Netflixre hamarosan második évadával érkező nagy sikerű és azonos című sorozat alapját adó, Valós halál című regényt is jegyző, és néhány éve Magyarországon is megfordult Richard Morgan legújabb regénye, a Légszomj, mely több kortársához hasonlóan a vörös bolygóra kalauzol el bennünket. Morgan a maga rendkívül szórakoztató módján, egy tőle megszokott, némileg a noirt, a cyberpunkot, és a legújabb tudományos kutatásokat ötvözi sci-fijében, és egy olyan vörös bolygót mutat be nekünk, ahol vélhetően nem akarnánk élni.

Morgan a jelen, és a jövő egy-egy kérdését veti fel és kombinálja művében. Egyrészt felhasználja a jelenkor katonai fejlesztéseinek ígéreteit, valamint a genetikai tervezhetőség látszólagos vízióját, mely manapság már sokkal inkább kézzelfogható valóság, mint azt feltételeznénk. Bár a szerző többször is elmondta már korábban, hogy önmagát alapvetően optimistának tartja, és szerinte az emberiség még a híradóból szállingózó rémhírek ellenére sem volt még soha ekkora biztonságban, az a kép, amit felrajzol a kolonizált Marsról, tulajdonképpen esszenciáját adja mindannak, amelyet lényegében a cikk címében már megfogalmaztunk. Mert úgy tűnik, az ember akárhová is megy, önmagát mindig magával viszi.

Richard Morgan legújabb regénye

Richard Morgan legújabb regénye

A történelem mindig megismétli önmagát

Ahogy korábban Dan Simmons, vagy épp Kim Stanley Robinson is megfogalmazta már egy-egy művében, és, ahogy erre ezúttal Richard Morgan is kiválóan rávilágít, ahol az ember megveti a lábát, ott viszonylag hamar követi őt a megosztottság, a politikai korrupció, a társadalmi és etnikai feszültségek, melyek egy idő után akár fegyveres konfliktusba is torkollhatnak. Gondoljunk csak vissza a nagy földrajzi felfedezések korára, ahol a fehér ember megjelenése nem csupán belső feszültségeket generált az őslakos törzsek közt, de hosszútávon birodalmak pusztulását vonta magával, ha pedig szigorúan az űrkutatásra szorítkozunk, láthatjuk, hogy egyetlen, Naprendszeren belüli „hódításunkat”, a Hold elérését is pusztán a hidegháború, és a két szuperhatalom szembenállása hívta életre.

Bár a Hold felszínén most is ott áll a tábla, melyet Buzz Aldrin és Neil Armstrong állított 1969. júliusában, rajta a „Békével jöttünk az egész emberiség nevében” felirattal, ez valójában meglehetősen álszent kijelentésnek tűnik, és ugyanez a mentalitás az, ami visszaköszön a legnagyobb sci-fi írók műveiből, és többek közt Morgan legújabb regényéből is. A sci-fi írók, legyenek bármilyen tehetségesek is, a jövőt képtelenek megjósolni, persze nem is ez a tisztjük, ellenben az embert, és az emberi lélek mélységeit alighanem kitűnően ismerik, így a lényegi kérdéssé ennek tükrében nem az válik, hogy mikor lép ember a Marsra, sokkal inkább az, hogy ez a lépés hoz-e jótékony változást magában az emberben.

.

.

Kapcsolódó cikkek

Egy este Albert Camus-vel a Francia Intézetben – Nyomornegyedtől a Nobel-díjig

Albert Camus élete csupa izgalom, melyet most az Ectopolis szerzőjének út kötete segít megérteni.

Szerb Antal Utas és holdvilágának találkozása Bernardo Bertolucci Oltalmazó egével… Indiában

Mágikus realista történet Szerencsés Dániel tollából, Csiby Gergely előadásában.

Zenei album készült Veres Attila egyik weird novellájához

Egyedülálló kísérlet az Amerikában is olvasott író novellájához.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Animációs filmek gyerekeknek, amiket felnőttként is élvezni fogsz

    Kicsiknek és nagyoknak – 9 animációs film gyerekeknek, amit felnőtt fejjel is élvezni fogsz

    Avagy néhány animáció, amit felnőttek és gyerekek egyaránt élvezni fognak.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. május 6.

    A kapitány, aki elhozta a csend világát – 25 éve hunyt el Jacques-Yves Cousteau

    A mélység úttörője, aki elementáris hatást gyakorolt a tengerkutatásra.

    • 2022. március 18.

    Titokzatos helyek a Loire völgyében, avagy kik a rejtélyes Trogloditák?

    Egy népcsoport, melyet mindenki csak írott emlékekből ismer.

    • 2022. március 17.

    Minden élet számít – Dr. Michelle Oakley, a Yukon állatorvosa

    Egyszerű állatorvosból követendő példa.

    • 2022. március 3.

    Az utolsó ember csupán 4 évvel éli túl az utolsó méh halálát?

    De vajon igaz-e a fenti mondat, ha nem, hol az igazság?

    • 2022. január 25.

    Emberséggel az állatokért – Dr. Jan Pol, a hihetetlen állatorvos

    Holland farmról az amerikai tévébe.