• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Mi is az a biofunkcionalitás?

Tudomány

  • 2021. november 5. | Becsült olvasási idő: 8,5 perc

Az önmagát kutató ember – Avagy mi is az a biofunkcionalitás?

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Jelen írás, mint a fogalom első közelítése, elsődlegesen biológiai-ökológiai és filozófiai nézőpontokból kívánja útjára bocsájtani a diskurzust, utalva arra az anatómiai-élettani bázisra, melyből az idők során, egy önmaga számára is, pusztán a „teljesség igénye nélkül” felfogható és interpretálható lény bontakozott ki, létrehozva egy nagyon különös tudati, és elmeműködési következményt, gondolati sokféleséget. Az önmagát, léte értelmét, létezési módjait, annak minőségeit és működéseit folytonosan kutató ember, már igencsak sokféle módon jellemezte önmagát, többnyire hol túlértékelve, hol alábecsülve testi és szellemi adottságait.

Eszméiben, vallásaiban, hiedelmeiben, tudományos tevékenységeiben, – bárhogy is próbálná tagadni -, de a legfontosabb szerepet a bizonytalanság, a szkeptikusság különféle lélektani skálái uralták és uralják. De „eszes lény”, így aztán csaknem mindig képes vigaszt nyújtani önmaga számára, hogy aztán, abból, a remény bizonytalanságába jutva folytassa agyonértelmezett sorsát. Így aztán azt sem tagadhatja, hogy lényegében egy érzelmi-tudati hullámvasút-létben éli földi világát, melynek organizálását, szervezeti kereteit, főembereit is maga termeli ki, választja meg. Lényegében a „diktatúrába” is bele kell egyezni…Lehet, hogy a Homo sapiens nem találja magát? Képes egyáltalán önmaga teljesebb felfogására, megértésére? Annyi bizonyos, hogy filozófiáiban, etikáiban, szépirodalmában hatalmas erőfeszítéseket tesz önmaga megismerésére, leleplezésére. Az már a tragikuma, hogy bizonyára örökre adós marad önmaga teljesebb megfejtésével. Talán segíthet valamit a biofunkcionalitás koncepciója.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Tágabb, biológiai értelemben tekintve, valamennyi élő fajnak, léte eredményes fenntartása érdekében, fajspecifikus biofunkcionalitással kell rendelkeznie. Valamennyi létező fajnak, populációiknak és egyedeiknek, sajátos, csak rá jellemző sorsuk és szerepük van abban a közösségben, melyben egzisztálni kénytelenek. Az ökológiai és mentális környezet változásait, tragikus, vagy/és biztonságot hozó eseményeit, azonban mindenkor, elsődlegesen az egyedek, ember esetében, az egyének képesek megélni. Tudjuk, hogy minden faj, annak minden egyede, illetve populációja, meghatározott ökológiai fülkében (nicheben) él, mert csak ott képes tolerálni a biotikus-, abiotikus környezete által reá zúdított hatásokat. A niche, tehát, az élő szervezetek, fajok biztonsági bázisa. (Kiss 1993). Azokban történik a szaporodás, az utódok felnevelése. Lehet ez odu, földalatti járat, fészek, az embernél a lakás, a ház, a szobák, ahol a legkisebb szaporodási közösség, a monogám, vagy poligám család él. A biofunkcionalitás akkor válik teljessé, ha a fajok, viselkedéseikkel, képesek érvényre jutatni, elsődlegesen genetikai értelemben determinált mivoltukat.

Önmagukat kiteljesítve képesek felmutatni, kizárólagosan rájuk jellemző viselkedéseiket, harmóniában saját fajtársaik, és környezetük élő,- élettelen faktoraival, és ha szükséges, akkor erőivel szemben. Ha ezt a folyamatot sikeresen elvégzik, akkor teljesítik be feladatukat a fajok egyedei és populációi. Ez az entelekheia lényege (Arisztotelész).

A biofunkcionalitások, tehát lényegében genetikai- adaptációs és produktív működések, melyek sikeressége esetén, a faj nem pusztán fennmaradni, de szaporodni, és elterjedni is képes lesz. A biofunkcionalitások, az illető faj biológiai organizáltságának megfelelő szintű, minőségi működések. Ezek a működések, mint élő működések, ontológiai és fenomenológiai, azaz: ontofenomenológiai működések, melyek a legkisebb részecskék, a molekuláris rendszerek, illetve a környezet felé adott jelek, mint létfenomén-fenoménlét transzformációk rendszereiben nyernek megvalósulást. (Kiss 2011, 2017).

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Az élő működések, az élő állapot minőségének immanenciáját kifejező, jeladó, jelfogó és jelfeldolgozó működések, melyek során valamennyi, az élő létezést hordozó részecske, működtető és működtetett is egyben, lét, és fenomén, azaz: létező,  jeladó ls jelfogó is egyszerre. (Kiss 2017). Ezek a jelenségek, mint az élő működések alapinformációs jelenségei, valamennyi fajban közösek, de a biológiai organizáltsági, fejlettségi szintek, ha tetszik, akkor evolúciós szintek, különféle minőségeket produkálnak, így aztán valamennyi faj más és más biofunkcionális létezhetőséggel bír. Ettől oroszlán az oroszlán, pávián a pávián, kajmán a kajmán, sas a sas, és ember az ember.

Úgy tűnik, hogy a biofunkcionális történések, nagyobb időintervallumokat tekintve, ciklikus működésűek, hiszen minden fajnak megvan a feltörekvő, a virágzó és a hanyatló korszaka. Sőt, nagyon valószínű, hogy a kihalás felé vezető úton, utakon, többszörös, többféle minőségű ciklusléteken esnek át a fajok, azok populációi és, természetesen egyedei is. Egy faj, ugyanis, létezése során többször kerülhet válságos szituációkba, akár az éghajlat megváltozása, akár belső szervezettani, genetikai módosulások – melyeket sokszor éppen az ökológiai hatások váltanak ki – által, akár más fajok inváziója, agresszivitása következtében, és többször is lebeghet a kihalás szélén.

A tudati, illetve elmeműködéssel pusztán alacsonyabb minőségi szintekkel rendelkező, vagy azokkal nem bíró fajok általában ki is pusztulnak, hiszen nem képesek a tudat, a gondolkodás, és az elmeműködés következményei által létük meghosszabbítására; életminőségeik elviselését segítő tudatos, gondolatilag megalapozott élet-stratégiák kifejlesztésére.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

A tudattal, elmeműködéssel bíró lény, a Homo sapiens, minderre képes, de éppen ebbéli képességénél fogva, akár önmaga kihalását is, mintegy elő tudja készíteni, és be is tudja teljesíteni. Az ember ugyanis, társadalmi és morális lény is egyben, melyet különleges biológiai organizációja garantál. Képes gondolkodni, eszméket, hiteket, érzelmeket kifejleszteni, és mindezeket különféle minőségi fokokon, individuális és közösségi szinteken megélni, átélni, saját maga számára önálló világképeket elképzelni, és általa tudományosnak nevezett ismerethalmazokat kigondolni. (Lásd pl. Hankiss Elemér: „Az emberi kaland” c. művét…)

Minden egyén, akár akarja, akár nem, kénytelen egy kis mini-univerzumot kifejleszteni önmagában, mert egyszerűen erre készteti, rá jellemző biológiai – ha tetszik, akkor szellemi – immanenciája, melynek lényege és kulcsfogalma az értelmesség, amit leginkább a σοφια fogalmával illethetünk.

Úgy is mondhatjuk, hogy ez az ember, a Homo sapiens biofunkcionális végzete. Így aztán, lényegében mini-univerzumok háborúznak, vagy élnek egymás mellett békében. Az emberi faj egyénei permanens gondolkodásra ítélt lények, és minden gondolat, kizárólag érzésekkel, érzelmekkel bennfoglaltságban  születhet csak meg. Ez is a Homo sapiens egyik mentálisnak hívható fajspecifikus jelensége. Kitérni előle csak a halállal lehetséges.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Ugyancsak jellemző rá az intuíció és a képzelet, melyek által olyan valóságok létezését, létezhetőségét is képes megsejteni, melyhez empirikus módon sohasem lenne és lesz képes közelíteni. Tudati, agyi és elmeműködési összhangjával volt alkalmas, a fajára leginkább jellemző gondolkodási módot reprezentáló képességének legmagasabb szintjét elérni, azaz megteremteni az intuitív képzelet-áramlás olyan specifikus minőségét, melynek a neve: filozófia. Legkiválóbb egyénei, képesek voltak magukban kifejleszteni a metafizikai-, és a transzcendentális érzéseket, hogy az elmeműködés ilyetén minőségei által közelítsék meg a létezők létezhetőségének rejtett jelenségeit, melyhez az empirikus közelítések, és a műszerek sohasem fognak hozzáférni.

Lelki-emocionális szükségéből fakadóan, megalkotta a morált, és megpróbálta önmagát és társainak zömét rávezetni a faját legmagasabb nívón képviselhető viselkedések elsajátítására. Sajnálatos módon, ezek a törekvések azonban, csak megalkotóik, illetve az elme-, és magas gondolati szintű működésekre képes, arra alkalmas és képzett emberfőkben találhattak megfelelő visszhangra. Az ok nem az ember biológiai organizációjában, hanem a politikának nevezett jelenségben keresendő. A biológiai és genetikai adottság értelmében létező agyi plaszticitás rettenetes jelenségek, viselkedések kifejlesztését is lehetővé teszi.

Így aztán, a saját maga által írt történelme sajnálatos módon azt igazolta, hogy reálisnak minősíthető, biológiai organizáltságából fakadó szinteken megvalósítható biofunkcionalitását, lényegében, nagy tömegben, sohasem volt képes elérni.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

A biofunkcionalitás néhány axiomatikus tétele, és lehetséges következménye, a Homo sapiens vonatkozásában

Először: A biofunkcionalitás, a Homo sapiens faj esetében, tudati-, és elmefilozófiai síkokon: preventív, adaptív és konkluzív működésekként kell, hogy funkcionáljon. Mindezek során az ökológiai értelemben vett viselkedések, továbbá a morálok, moralitások társadalmi-tudati kifejlesztése és alkalmazási módjai, majd a mindezekből adódó, gondolatilag levonható konklúziók, mint visszacsatolásként is értelmezhető következtetések, következmények kell, hogy alkossanak egy, elsődlegesen etikai vonatkozásokban értékelhető ciklusműködést. Ennek a ciklusműködésnek akkor van reális értelme, ha a lineáris-történelmi időfolyam során, egy, a moralitási tudatban, elmeműködésben egyaránt megnyilvánuló, fölfelé emelkedő spirált képes felmutatni.

Nyílván való, hogy fenti elképzelés a Homo sapiens faj ideálisnak nevezhető biofunkcionalitását vetíti elénk. Mindeddig, jobbára ennek ellenkezője, a „regresszív spirál” (Kiss 2017) dominált.

Másodszor: Egy faj, különösen az ember, csupán akkor nevezheti magát boldognak, és élheti meg ezen vágyott érzését, ha legfőbb immanenciájának, jelesül; értelmességének maximumát tudja önmagából kihozni. Ennek bázisa szükségképpen, a fajra jellemző, tudati értelemben vett befolyásolhatóság és elmeműködési képességek létezéseinek elismerése és felismerése, melyek mindenkor érzelmeinek jelentős mértékű kontrollja alatt működnek. Lásd például a „gyönyör” fogalmának Arisztotelész általi értelmezését! Az emberi biofunkcionalitásban tehát, leginkább három világ találkozik és egzisztál kölcsönös bennfoglaltságban; a tudati, az elmebéli és az érzelmi. Az ember, tehát ebbéli hármas biofunkcionalitásában képez egy mentális egységet.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Harmadszor: Az ember, értelmességét, és ebből következően, biofunkcionalitását tekintve, mint nem tudatos lény jön erre a világra, így önmagára, és környezetére nézve nem más, mint értelmességi-biofunkcionális potencialitás. Itt ismét felidézhetjük Arisztotelész etikáját is. Lásd: δυναμις και πραχεις. Az így megszületett lény, egy lehetőség-lény, beláthatatlan mentális kockázatokkal, hiszen agyi plaszticitása – öröklöttsége mellett – hallatlan mértékben befolyásolható, azaz: nevelhető, kondicionálható.

Negyedszer: Oktatása, nevelése, tehát hihetetlen kockázat, frázisokkal élve; „társadalmi” és „individuális” tekintetben egyaránt. Biológiai értelemben vett értelmesség-potencialitása birtokában; én-tudata, elmeműködtetési képessége okán, megfelelő, fajspecifikusságát kielégítő tudati-, és elmefilozófiai nevelésben és oktatásban kell – kellett volna – részesülnie. Utóbbinak azonban csak halovány nyomait találhatjuk meg a nevelés történetében. A különféle korok nevelési praktikái, elsődlegesen nem az emberi mivolt kiteljesítésének célját tűzték maguk elé, hanem a mindenkori politikai-vallási nézetek korlátoltságai közé szorították a gondolatot és a képzeletet, és természetszerűleg a morált is. A neveléssel, az emberi mivoltban, a fajra jellemző immanens módon megnyilvánuló biofunkcionalitás-minőségek kifejlesztését kellett volna kifejezésre juttatni, de az arra megfelelő pedagógiai módszerek és politikai-történelmi légkörök hiányai következtében, többnyire, biofunkcionalitásukat részben, vagy egészben elvesztett lények neveltek hasonló sorsra ítélt ifjakat.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Ötödször: Mindebből következően, – a mentális géniuszokat kivéve, akik a legkülönfélébb területeken alkottak maradandót és viselkedtek biofunkcionális emberi létüknek megfelelően, és szenvedtek rengeteget -, az emberiség zöme, evolúciós örökségnek nevezett tudatát úgy juttatta kifejezésre, hogy egyben felszabadította, kiteljesítette, és felépítette a mindenkori – általa kreált – társadalmi viszonyokban megvalósítható élvezet-önérdek, időben előre haladva, egyre egománabb világát, mígnem – permanens erőszakhullámai mellett –  kikötött – többek között – az „antagonisztikus együttműködés” szépséges elvénél is. (Lásd pl. Barcsi Tamás: „kivonulás…” művét).  Mindeközben a biológiai tudományok néhány származéka, mint a humán etológia, a kognitív tudomány, nem is beszélve a behaviorista pszichológiáról, az emberi értelmesség jelenségét leértékelve, a fajt, minden áron az állatvilág soraiba kívánta, és óhajtja egyre erőszakosabban visszalökni. Ez a kijelentés semmi esetre sem jelenti a biológiai evolúció tagadását, pusztán arra a biológiai tényre hívná fel a figyelmet, hogy a Hono sapiens már egy ideje kiemelkedett az állatvilágból. Viselkedéseit, potencialitásait a retrospektív, atavisztikus értelemben vett jelenségek  eltúlzott hangsúlyozása helyett az egyre emberibb kiteljesedés (entelekheia) megélésének lehetőségei felé kellene kanalizálni.

A mindenkori társadalmi morálok által indukált, illetve terhelt ösztönkiélések, azok mindenféle mentális formái, mint civilizált hedonizmusok (vagy eudaimonizmusok), illetve azok állati-evoluciós eredetének, mint belőlük fakadó logikus következményeknek szajkózásai, a legádázabb ellenségei az emberi mivolt biofunkcionális értelemben vett kiteljesedésének, és a vele kompatibilis moralitása megvalósíthatóságának. Mindezt annak tudatában valljuk, hogy az ember számára az ösztönkiélések létszükségletek, csakhogy megfelelő, emberhez méltó tudati-elmebéli kontrollok mellett, mely kontrollnak adekvát biológiai szervrendszerei – agy és elmeműködések, idegpályák – élő, létező létek. Utóbbi tényeket semmibe véve, a technokrata, pozitivista „élettudományok”, tudva—-nem tudva, de a politikai „megfontolások” mellett, ugyancsak alájátszottak az emberi értelmi minőségek leépítéséhez, megkönnyítve a kapitalizmus fogyasztó automatáinak kifejlesztését, a Homo sapiens posztnihilizmusba taszítását.

Mi is az a biofunkcionalitás?

Mi is az a biofunkcionalitás?

Hatodszor: A jelenlegi, már jobbára az újkapitalizmus, neoliberalizmus, globalizáció politikai aspektusai által, továbbá a nacionalizmus partikuláris, gyűlölködő mentalitásai által meghatározott morálok, moralitások útvesztőiből nincs tovább előre vezető út az emberi felemelkedés felé, hiszen elérkeztünk a posztnihilista embertípushoz, akit már végképp „láthatatlan kezek” (Adam Smith nyomán) irányítanak. A megoldás felé vezető út, csak az emberi biofunkcionalitás legmagasabb szintjeiben elért tudományos eredmények felhasználása mellett kifejlesztett, az elme filozófiai értelemben való működését kiaknázó oktató-nevelő munkával volna lehetséges. Ezek a törekvések, az értelmesség individuális szinten való kiaknázása érdekében is, a természet,- és bölcsészet-tudományok, illetve a filozófiai gondolkodás minőségében kell, hogy megvalósulást nyerjenek.  Ebben, a filozófiai gondolkodási metódusban rejlik az az egyetlen lehetőség, ami az emberi tudat-elmeműködés biofunkcionalitásának leginkább megfelel, azaz; legjobban alkalmazkodik értelmessége biológiai értelemben vett karakteréhez, következésképpen; az emberhez, méltóságához leginkább megfelelő morálok, moralitások kifejlődéséhez is szükségképpen elvezethet.

Kapcsolódó cikkek

Képzőművészet, irodalom-módszertan, alkotás, politika? – Ki az a kollázsember?

Kiss Tamás összefoglalója újonnan megjelent könyve kapcsán.

Biofunkcionális filozófia

Biofunkcionális filozófia – Arisztotelésszel, Arisztotelészről és a mai emberről

A filozófiai észben megalapozott emberlét” eszméjének elkerülhetetlenségéről.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

    Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

    A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. november 12.

    Képzőművészet, irodalom-módszertan, alkotás, politika? – Ki az a kollázsember?

    Kiss Tamás összefoglalója újonnan megjelent könyve kapcsán.

    • 2021. október 22.

    Biofunkcionális filozófia – Arisztotelésszel, Arisztotelészről és a mai emberről

    A filozófiai észben megalapozott emberlét” eszméjének elkerülhetetlenségéről.

    • 2021. szeptember 3.

    A Skynet valósága – A Terminátor és a mesterséges intelligenciák

    Avagy kell-e félnünk a Skynet pusztításától és világuralmi terveitől?

    • 2021. augusztus 4.

    Miből lesz a cserebogár? – 7 szerencsés tudós, 7 véletlen felfedezés

    A cserebogár-elv, avagy a természettudomány nagyszerű véletlenjei.