Magyar Miklós
2021. január 14. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Jean-Jacques Rousseau, a modern környezetvédők előfutára

Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) a felvilágosodás korának jeles írója, filozófusa, zeneszerzője. Jóllehet az ökológia kifejezés − amit 1866-ban alkotott meg a német zoológus és filozófus, Ernst Haeckel − természetszerűleg nem szerepel a tizennyolcadik században élt Rousseau filozófiai szókincsében, maga a téma mindenütt jelen van életművében.

Alapvető gondolata, hogy az ember természetes állapotában önellátó, független. Nincs szüksége a többi ember együttműködésére, ugyanakkor nincs hajlama az erőszakra, még kevésbé a mások feletti uralom gyakorlására. Az ember természetes állapotában jó, ártatlan. A bajok ott kezdődnek, amikor tulajdont szerez. Az Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól (1755) című könyvében olvassuk a sokat idézett mondatokat az egyenlőtlenség kezdeteiről: „Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!”

Jean-Jacques Rousseau (1712–1778)

Rousseau nem tagadja a társadalom fontosságát, hisz – mint mondja − kultúra és társadalom nélkül a természetes környezetben az ember nem találja meg az örömét. A probléma ott van, hogy abban a kultúrában és abban a társadalomban, amelyben élünk, amit az ember kialakított maga körül, megszűnik a természetes környezet, az ember lerombolja azt.

A szellemiségében környezetvédő Rousseau jól látja, hogy az ember kizsákmányolja a természetet, lerombolja a természetes ciklusokat, kimeríti az erőforrásokat és sterilizálja a természetet. Ugyanakkor az ember részese lehet a természet regenerálásának, aktivitása szükséges magának a természetnek a megvédéséhez. Az emberi ténykedésnek ez a két oldala mindenütt jelen van Rousseau műveiben. Hogy csak egy példát említsek: az Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól című könyvében leírja az erdő megújulásának természetes ciklusát. A földre lehulló ágak és levelek elrothadnak. Ily módon ez a vegetáció folyamatosan megújítja a humuszt, termékennyé teszi a földet, hozzájárul a fák növekedéséhez. Ezzel szemben az extenzív mezőgazdaság, a megművelt területek növelése következtében az erdők kivágásával megszűnik a természetes megújulás.

Rousseau értelemszerűleg még nem beszélhetett a természeti erőforrások mai kiszipolyozásáról vagy az üvegházhatásról, ám figyelmeztetett arra, hogy a természeti erőforrásokkal való visszaélés környezetünk lerombolásához vezet, és − mai szóhasználattal − az élhető, fenntartható környezet védelmére és kialakítására buzdít.

Rousseau: Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól

Rousseau tisztában van azzal, hogy a civilizáció fejlődése visszafordíthatatlan. Ebben a helyzetben meg kell találnunk az utat, amin végighaladva elkerülhetjük a katasztrófát: „Magában a betegségben próbáljuk megtalálni a gyógyító orvosságot. Újfajta vegyületekkel korrigáljuk, ha lehet, az eredeti gyógyszereket. A sikerről győződjenek meg maguk a kritikusaink. Mutassuk meg nekik, hogyan hozza helyre a tökéletesített tudomány azokat a vétségeket, amiket az eredeti tudomány a Természettel szemben elkövetett.”

Rousseau számára a megoldás nem abban van, hogy az ember elhagyja a társadalmat és visszatér a természethez. A tudomány fejlődése visszafordíthatatlan. Az Ember egyetlen lehetősége egy jól szervezett társdalomban tudatosan kialakítania a Természettel való kapcsolatát.

A genfi filozófus intuíciói érvényesek a ma embere számára is. Rousseau kijelentéseit vulgarizálva könnyű lenne azokból kiolvasni a gazdasági fejlődés, a fogyasztói társadalom és a technika vívmányainak radikális és egyoldalú elutasítását. Rousseau nem tesz mást, mint figyelmeztet a parttalan fejlődés veszélyeire.

Rousseau szerint az eredendően jó Embert a társadalom rontja meg: „A természet az embert boldoggá és jóvá teszi, de a társadalom megrontja és szerencsétlenné teszi.” A filozófus odáig megy, hogy kijelenti: „Azt is mondhatnám, hogy a gondolkodás természetellenes, és hogy a gondolkodó ember egy megrontott állat.” Ez a mondat kiverte a biztosítékot Voltaire-nél, és 1755. augusztus 30-án Rousseau-hoz írt levelében ezt mondja: „Kedves Uram, megkaptam az emberiség ellen írt könyvét. Ennyi leleménnyel még senki sem akart belőlünk állatot csinálni. Könyvét olvasva az embernek kedve lenne négykézlábra ereszkedni.” Johann Gottlieb Fichte német filozófus sem hagyta szó nélkül Rousseau könyvét: „Visszavezetve az embert természetes állapotához, Rousseau kétség kívül megszabadítja bűneitől, ugyanakkor erényeitől és a gondolkodástól is megfosztja.” .

Rousseau közhellyé vált jelszava: “Vissza a természethez!”, nem a természethez való konkrét visszatérést jelenti, hanem filozófiai indíttatású. Arra akar rámutatni, hogy a társadalom rossz irányban változtatta meg az ember alapvetően jó természetét. Tudja viszont, hogy az úgynevezett eredeti és természeti állapotokat visszaállítani már nem lehet, de megkísérli megmenteni azokat a dolgokat, viszonyokat, amelyek még hordozzák, őrzik a természetességet. Amikor Rousseau leírja a természetet eredeti állapotában, lényegében a biodiverzitás és az ökoszisztéma definícióját adja meg: „A fejszétől meg nem csonkított hatalmas erdőkkel borított föld természetes termőképességével mindenféle állatfajtának élelmet és otthont biztosított.”

Rousseau már 1750-ben tapasztalhatta azokat a hatalmas munkálatokat, amelyekkel az ember lepusztította a hegyeket, hajózhatóvá tette a folyókat, termősítette a földeket, lecsapolta a mocsarakat, és hatalmas épületeket emelt.

Mindezt az emberi vakságnak és önzésnek tulajdonítja. Profetikus előrelátással mintha a genetikailag módosított organizmus veszélyeire hívná fel a figyelmet, amikor kárhoztatja a természettel való manipulációkat, azzal vádolva az embereket, hogy „arra kényszerítenek egy földterületet, hogy egy másik termését hordozzák, egy fát, hogy a másik gyümölcsét teremjék.” Panaszkodik a nagyvárosok szennyezett levegőjére, az erdők csendjét, a folyópartokat keresve. De a mai fogyasztói társadalom előképét is felvázolja Rousseau, amikor az emberek egymással vetélkedve a minél különlegesebb ruhát, autót, mobiltelefont vásárolják meg: „eljött az idő, amikor a boldogság relativizálódott és amikor a másik emberre kell figyelni ahhoz, hogy mi magunk boldogok vagyunk-e.” A Társadalmi szerződés írója a társadalom egyik rákfenéjének a pazarlást tartja: „Azt hiszik az emberek, hogy zavarba ejtenek, amikor arról kérdeznek, mennyiben kell korlátozni a luxust. Szerintem egyáltalán nincs rá szükség. A fizikai szükségleteken felül minden a baj forrása.” A pénz hatalma ellen is fellép: „Az igazi boldogság nem vásárolható meg pénzzel” – írja.

Életének utolsó évében Rousseau megtalálja azt a természeti környezetet, amire egész életében vágyott. Ermenonville-ben René-Louis de Girardin márki 1763-tól tíz éven át kiépíttetett egy hatalmas parkot. A márki Rousseau csodálója volt, és az író Júlia vagy új Héloïse című regénye ihlette a park megépítésére. Meghívására Rousseau 1778. május 28-án érkezik Ermenonville-be, és elragadtatással beszél a csodálatos környezetről. Egy szerény, nádfedeles kunyhóban több hetet tölt elmélkedéssel és a parkban élvezi a szabad természetet.

Rousseau kunyhója

Rousseau Ermenonville-ben halt meg 1778. július 2-án és a park kis szigetén temették el. A síremlék tizennyolc hónappal később készült el. A parkot ma Jean-Jacques Rousseau Parknak nevezik.

Rousseau síremléke Ermenoville-ben

1794-ben a francia forradalom idején a Konvent döntése alapján hamvait a Pantheonban helyezték el látványos keretek között. A szarkofágon ez áll: „Itt nyugszik a természet és az igazság embere.”

Rousseau szarkofágja a Pantheonban

Rousseau hatása rendkívüli volt mind a történelemre, mind az irodalomra. A francia forradalom szellemi atyjának tekintik, akitől Robespierre, Saint-Just és Marat is idéztek. Tolsztoj mesterének tekintette. A magyar írók közül hatott Bessenyei Györgyre, Kisfaludy Sándorra, Eötvös Józsefre és Petőfire is. Csokonai pedig versben örökítette meg Rousseau főbb gondolatait:

Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,
S többet: mert még akkor a had és veszettség
Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.
Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,
Nem született senki gazdagnak, szegénynek.

(Az estve, részlet)