Kovács Krisztián
2021. április 9. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Szimbiózisban a természettel – 5 világhírű tudós, aki életét az állatoknak szentelte

Mark Twain azt írta egy alkalommal, „minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem az kutyámat.” Nem tudom, túlzás-e, amit mond, de tegye fel a kezét az, aki egy nehéz és fárasztó nap után nem érzett még hasonlót! Én is tudom, milyen érzés arra hazaérni, hogy a kutyám örömében nem győz a lábamra ugrándozni, és ilyenkor érzem csak igazán, hogy az állatok mennyivel erősebben élik meg saját érzelmeiket, és sok tekintetben mennyire egyenragúnak tűnnek az emberrel.

A XX. században szerencsére többen is akadtak, akik ugyanígy gondolkoztak, sőt, tovább mentek. Hitvallásuk szerint ismereteket kell szereznünk az adott állatfajokról, és bemutatni őket a nagyközönségnek, hogy emberek tömegei tehessék magukévá az érzést, ami megmutatja, mennyire tiszta és őszinte világ is a természet világa. Az emberi tevékenység miatt az elmúlt száz évben nagyjából 400 gerinces faj tűnt el a bolygóról, így nyugodtan mondhatjuk, hogy célkitűzéseik mindig aktuálisak, manapság pedig különösen.

Jane Goodell

Az angol etológus a csimpánzok szociális és családi életének leghíresebb kutatója. Goodall szerelme már gyermekkora óta Afrika volt, és az 1950-es évek végén a szerencsének is köszönhetően a neves régész és antropológus, Dr. Louis Leakey asszisztense lett. Leakeynél kevesen tettek többet az ember eredetének és faji előéletének kutatásáért, ő maga javasolta Goodallnak, hogy ki kellene menniük terepre, mert vélhetően a csimpánzok viselkedésének megfigyelése lehet a kulcs a két faj közti átmenet feltérképezésére. Goodall itt meg is találta igazi szerelmét, és kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életét a csimpánzok közt töltötte. 1965-ben doktorált a Cambridge Egyetemen, miközben folyamatosan ingázott Kenya és Anglia közt. Az általa megfigyelt állatok hamar maguk közé fogadták, és ő volt az egyik első etológus, aki hivatalosan is nevekkel illette a csimpánzokat, az addig megszokott számozás helyett.

Goodall egyik legnagyobb eredménye, hogy pontosan megfigyelte a csimpánzok eszközhasználatát, ezzel ledöntve azt az evolúciós feltételezést, hogy erre csak az ember képes. 1977-ben megalapította a Jane Goodall Intézetet, mely a mai napig a világ számos országában igyekszik felhívni a figyelmet a csimpánzok élőhelyének védelmére, és közösséget vállal számtalan állatokat érintő kutatással, és széleskörű oktatási és ismeretterjesztésre létrejött projekttel. A 2018 májusában Magyarországon is megfordult Goodall máig hisz az ember hatalmában a világ jobbá tétele ügyében, amiről a következőket mondta: „Mindennek két oldala van. Ahogy csak az ember lehet igazán gonosz, úgy igazán önzetlen is csak az ember lehet.”

Jane Goodell Forrás: www.columbian.com

David Attenborough

Az idén már 95. életévét töltő természettudós a Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomáját követően hamar rátalált a természetfilmezés útjára, eltökélt szándéka volt, hogy bolygónk minden egyes pontját, melyen élet sarjad, bemutatja a nagyközönségnek, így az ismeretterjesztés fátylán át erősítve bennük a környezettudatos elhivatottságot. Első filmjét 1957-ben forgatta a brit BBC számára, és ennek köszönhetően a számtalanszor utazta körbe a Földet, műsorai pedig népszerűbbek voltak, mint kortársa, Jacques Yves-Cousteau remekei, noha a két férfi tökéletesen megfért egymás mellett, hiszen míg utóbbi a vízalatti életről forgatott, addig Attenborough jobbára a szárazföldi élettel, és az emlősökkel foglalkozott.

Népszerűségére jellemző, hogy filmjeit Magyarországon földrajz és biológia órákon is előszeretettel vetítették, és legalább két tucat ismeretterjesztő könyvének több mint a fele megjelent magyar fordításban is. Hosszú ideig a természetfilmről az emberek egyértelműen az ő alakjára, jellegzetes hangjára, és közvetlen stílusára asszociáltak. Munkájának elismeréseképpen 1985-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, ő maga pedig máig aktív, és számtalan természetvédő egyesület védnökeként működik, többek közt a fentebb is tárgyalt Jane Goodallel karöltve. Ahogy fogalmazott: „A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”

David Attenborough Forrás: www.independent.co.uk

Konrad Lorenz

Listánk talán legkiemelkedőbb alakja. Bátran feltételezhetjük, hogy aki a XX. században az állatok viselkedésével kezdett foglalkozni, mind Lorenz köpönyegéből bújt elő. Az osztrák származású zoológus és ornitológus az etológia, mint önálló tudományág egyik megalapítója, a klasszikus összehasonlító magatartáskutatás kifejlesztésének űttörője, és az evolúciós ismeretelmélet egyik megalapozója. Az egykori königsbergi pszichológus és neurológus kapcsán sokszor emlegetik spártai és az emberek szerepéről és jelleméről való végtelenül pesszimista gondolkodását, többek közt éppen ez a fajta kiábrándultság fordította az állatok világa felé is, és ahogy kortársai mesélték, jobban is érezte magát köztük, mint az emberek között.

Bár a Harmadik Birodalom idején támogatta a nemzetiszocialistákat, azt senki sem hallgatja el, hogy az egyik első tudós volt, aki kijelentette, hogy az állatok viselkedését elsősorban a belső ösztönök, és csak másodsorban a külső környezeti tényezők alakítják, valamint első volt abban is, hogy ismereteit és elméleteit közérthető formába öntve adta közre, hogy azt a laikusok is magukévá tehessék. Kutatásaiért Karl von Fisch-sel, és Nikolaas Tinbergennel megosztva 1973-ban orvos-élettani Nobel-díjat kapott. Egy interjúban társadalmunkról a következőket mondta: „Az ember, az észlény, a maga felsőbbrendű, felelősségteljes erkölcsiségével, az ember, akinek legszebb, legnemesebb hitvallása a felebaráti szeretet, az ember, lám éppen a legtisztább felebaráti szeretet képességében marad el.”

Konrad Lorenz Forrás: www.schroedingerskatze.at

Gerald Durrell

A kiváló brit zoológust, és állatmentőt a nagyközönség talán életrajzi ihletettségű, humoros regényeiről ismeri leginkább, pedig alakja a természetvédelmi ismeretterjesztésben legalább olyan nevezetes, mint Cousteau kapitány, vagy épp David Attenborough. Durrell figyelme a második világháború alatt egy állatkereskedésben szerzett tapasztalatai, majd a whipsnade-i állatkertben önkéntesként történő foglalkoztatása után fordult az állatmentés és a természetvédelem felé. Meg akarta mutatni a világnak a vadon élő állatokat, hogy azok ne legyenek kitéve az ember kénye-kedvének a természet leigázásában, így akár saját költségén is expedíciókat szervezett a világ legkülönbözőbb helyeire, mint Paraguay, Madagaszkár, Új-Zéland, Mauritius, Sierra Leone, és mindenhonnan veszélyeztetett állatokkal tért haza, melyeknek az egyes állatkerteknél kikövetelte a lehető legjobb bánásmódot, és nem volt rest ennek betartását is ellenőrizni.

Útjai során számtalan természetfilmet forgatott, és időszakosan megjelenő regényei után kapott honoráriumnak köszönhetően mindig újabb és újabb eldugott vadonba látogathatott el egy-egy expedíció keretében. 1959-ben megnyitotta saját állatkertjét, mellyel példaként akart szolgálni más állatkertek számára, hogy milyen körülmények közt is lenne érdemes tartani az egzotikus állatokat. Idős korára két alapítványt is létrehozott, melyek a mai napig számos országban segítik és ellátják a ritka állatok védelmét. Hitvallásáról egyszer a következőket mondta: „Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség, amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn.”

Gerald Durrell Forrás: pinterest.com

Dian Fossey

„A nő, aki egyedül él a hegyen” – így nevezték a ruandaiak az 1985-ben orvvadászok által meggyilkolt híres természetvédőt, és ez a megnevezés, valamint erőszakos halála híven tükrözi Fossey hihetetlenül erős elhatározását. Az eredetileg állatorvosnak tanuló, végül foglalkozásterápiából diplomázó nőt Louis Leakey egyetemi előadása fordította Afrika felé, és tanzániai találkozásuk közben mesélt neki a híres paleontológus Jane Goodell csimpánzok körében végzett munkájáról. Közvetve ez vitte Ugandába, ahol először találkozott a hegyi gorillákkal, és végül közel tizennyolc évet töltött köztük az esőerdőben. Fossey alapította a Karisoke Kutatóállomást, és elkeseredett harcot vívott az orvvadászat megállításáért.

Kutatásai és megfigyelései közül kétségtelenül az egyik legfontosabb, hogy elsőként oszlatta el a gorillákról, mint agresszív, vérszomjas állatokról kialakult fals képet, melyet az olyan filmek keltettek életre, mint a King-Kong. Erőfeszítéseinek hála elérte, hogy az Európai Közösség több mezőgazdaságra kijelölt területről visszavonta az építési engedélyeket, mert azok keresztülvittek volna a gorillák földjén. Gorillák a ködben című könyve az etológus szakma bestsellere lett, olyanok méltatták, mint Konrad Lorenz, és Nikolaas Tinbergen, korai halála igazi tragédia volt a természettudósok világában. A környezetvédelemről a következőket mondta egy alkalommal: „Ha rájössz, mennyit ér minden egyes élet, kevésbé fogsz a múlton merengeni, és jobban foglalkoztat majd a jövő fenntartása.”