Kövess minket a Facebookon! Kövess minket az Instagramon! Kövess minket a YouTube-on! Iratkozz fel az Ectopolis hírlevelére!

2020. május 30., szombat

Zene

10 érdekesség a 80 éve született John Lennonról

2020. január 20.
Becsült olvasási idő: 7 perc

Hirdetés

John Lennon kulturális ikon, zenei legenda, dalszerző géniusz, aki hol reményről, hol fájdalomról énekelt, hol színészként állt a kamera előtt, máskor festőművészi ambícióit dédelgette. Egy ember, aki a világ talán egyik leghíresebb, kérészéletű bandájának vezetője volt, aki a maga módján igyekezett tenni a világbékéért, és akiben egyes kritikusai és még élő ismerősei szerint feleannyi jóság sem lakozott, mint amiről világhírű dalaiban énekelt. John Lennon megítélése a mai napig nem egységes, de kié az?

Volt szerencsém ott állni a Dakota-ház előtti járdán, ahol 40 évvel ezelőtt Mark David Chapman kioltotta a zenész életét. Hátborzongató élmény. Bármit is mondjanak azonban róla, egy biztos, az 1940-es születésű Lennon polgárjogi mozgalmak élharcosaként, a kultúra nagyköveteként, és a rock&roll népszerűsítéséért tett űttörő munkája nyomán okvetlenül megérdemli, hogy születésének 80. évfordulóján néhány érdekesség keretében megemlékezzünk róla.

John Lennon (1940-1980)

John Lennon (1940-1980)

A jellegzetes szemüveg a véletlen műve

A legtöbb fotóról Lennon fekete keretes szemüvege az első szembeötlő szexepil, ami mindenkinek szemet szúr, és tulajdonképpen a zenész ezzel együtt lett híres. Az ír felmenőkkel bíró Lennonról elég hamar kiderült, hogy rövidlátó, és amíg be nem került a zenekarba, nem is volt gond a szemüveggel, akkor azonban a menedzsment úgy ítélte meg, hogy az imázs kedvéért jobb, ha megszabadul tőle. Lennon vaknak érezte magát, így végül a korai Beatles koncerteken kontaktlencsét viselt, vagy dioptriás szemüveget. Úgy esett, hogy 1966-ban, a How I Won the War című film forgatásán épp egyik sem volt nála, ezért egy olcsó egészségügyi szemüveget vett fel, amiben igen kényelmesen érezte magát, így úgy döntött megtartja. Innentől már gyakorlatilag minden eseményen, és koncerten hasonló szemüvegben mutatkozott, és ez vált az egyik védjegyévé is.

Paul McCartney-val a halál élménye kötötte össze

A két zenész 16 éves korában már jól ismerte egymást, és egy közös tragédia mélyítette el végül a barátságukat. McCartney édesanyja 1956. október 31-én elvesztette a mellrákkal vívott harcot, a 14 éves fiú pedig a zenélésbe menekült. Két évvel később, 1958. július 15-én egy szolgálaton kívüli, ittas rendőr halálra gázolta John Lennon anyját, Julia Lennont, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A két tehetséges fiatal egymást támogatta a hasonló veszteség feldolgozásában, és számtalan későbbi, fájdalmas sikerdaluk alapja született meg az ekkoriban közös dzsemmelésekből, így többek közt az 1970-es Mother, valamint a My Mummy’s Dead.

Lennon és Paul McCartney

Lennon és Paul McCartney

Lennon gyűlölte a saját hangját

A szívből jövő gyűlölet talán túlzás, de kétségtelen, hogy Lennon nem volt oda a saját hangjáért, sokszor érezte erőtlennek, és a hangsávok rögzítésekor is kényelmetlenséget okozott, ha túl nagy tömeg tartózkodott a stúdióban. Állítólag a zenész többször kacérkodott a gondolattal, sőt, meg is kérte rá az éppen aktuális producert, hogy nem próbálnák-e meg valamiféle zajjal kiváltani az énekrészét. Mindez odáig fajult, hogy miután a Beatles 1969-ben feloszlott, Lennon eljátszadozott a gondolattal, hogy vendégzenészekkel újraveszi a banda összes albumát, javítva rajta a hangzást, és főleg a saját énekét. Ez természetesen azokra a dalokra is vonatkozott volna, amiket ő maga szerzett, mert az eltelt idő távlatából már azokkal sem volt elégedett.

Kis híján megölt egy embert

Lennont számtalan pályatársa meglehetősen erőszakos és olykor kifejezetten kellemetlen embernek írta le, amivel megdőlni látszott a főleg Yoko Ono által a zenész halála után építgetett legenda. Az ital állítólag a legrosszabb énjét csalta elő belőle, nem volt ritka, hogy éppen aktuális barátnőinek is kiosztott néhány pofont, dühkezelési nehézségei miatt egy ideig terápiára is járt. Ezeket a történeteket egyébként Lennon egyik fia, Julian is megerősítette, ahogy azt a történetet is, miszerint 1963-ban hogyan sikerült kis híján megölnie egy embert. Akkor egyik este egy Bob Wooler nevű férfi homoszexuálisnak nevezte Lennont, aki részegen annyira bedühödött, hogy nem törődve a következményekkel kis híján halála verte a férfit. Ahogy ő fogalmazott később: „Rájöttem, hogy meg fogom ölni, ha nem hagyom abba (…) Nem tudtam másképp kifejezni magam, és ütöttem. Én egy erőszakos ember vagyok.”

Felvétel közben

Felvétel közben

Sosem volt a hűség szobra

Fia szerint Lennon egyértelműen rossz apa volt, aki szeretetről és békéről énekelt, de épp szeretteinek nem volt képes ezeket az érzéseket közvetíteni. Első feleségét, Cynthia Lennont több tucat nővel csalta, közülük az utolsó az a Yoko Ono volt, aki aztán később a felesége lett, és akinek sokan (tévesen) a Beatles feloszlását is tulajdonítják. Lennon az első házassága vége felé már meg sem próbált titkolózni felesége előtt Yokoval való viszonyáról, ám a pohár akkor telt be végül, mikor 1968-ban kiderült, hogy Yoko terhes. Azt ugyanakkor Cynthia később önéletrajzi könyvében is leírta, hogy ismeri a férje nőkkel szembeni erőszakosságáról szóló pletykákat, ugyanakkor őt magát mindössze egyszer ütötte meg féltékenységből.

A rock&roll alapkövét tette le

A nagy művészek életének velejárója: problémáktól visszhangos magánélet, sikerektől visszhangos karrier. Nem volt ez másként Lennon esetében sem, aki zenésztásaival együtt a modern rock&roll alapkövét rakta le. A zenéért, és dalszerzésért leginkább felelős Lennon-McCartney tengely mélyértelmű, sokszor önelemző dalai a mai napig sikeresek, és nem igazán akad banda, aki ne ismerné el, hogy minden a Beatles-el kezdődött. Ők voltak az elsők, akik számtalan későbbi stílusirányzatnak megágyaztak szerteágazó zenei kísérleteikkel, aminek egyik legfontosabb pontja, hogy McCartneyval karöltve sikerült meghonosítani az elektronikus effekteket a rockzenében, és tulajdonképpen a Beatlemánia hatására ők lettek az első, klasszikus értelemben vett rocksztárok is.

Egy kései Beatles-koncert

Egy kései Beatles-koncert

Bocsánatot kellett kérnie a Vatikántól

Lennon sosem fukarkodott a polgárpukkasztó interjúkkal, akadtak is újságírók, akik kifejezetten ódzkodtak riportot készíteni vele, mert maróan szarkasztikus humora okán sokszor nem tudták, mikor beszél komolyan, és mikor viccel. Az egyik ilyen alkalommal meglepő kijelentést tett: „népszerűbbek vagyunk, mint Jézus.” Manapság ezen a mondaton már senki sem akadna fent, de 1966-ban a London Evening Standard hasábjain ez még igencsak megbotránkoztatóan hatott. Az ellentámadás elképesztő volt, az Egyesült Államok déli államainak keresztény vallási csoportjai indítványt nyújtottak be, hogy vegyék le a Beatles dalokat a rádiók műsorából, mozgalmuk pedig megértő fülekre talált többek közt Spanyolországban, a Dél-Afrikai Köztársaságban, és a Vatikánban is, ahol szintúgy betiltották a zenekar dalait. Végül Lennon sajtókonferenciát tartott közel fél évvel a kijelentés után, és nyilvánosan megkövette a Vatikánt, a Szentszék pedig elfogadta a bocsánatkérést.

Sokszor titulálták hiteltelennek azt, amit csinál

Szinte természetes, hogy egy sztárstátuszba emelkedett bandát, és így persze Lennont is megtalálta művészetének ellentábora, ami a sosem látott népszerűség egyik kellemetlen velejárója volt. Miután az első feleségétől való válását, és a gyermekelhelyezési pert, valamint a Yoko Ono-val való gyors újabb házasságát sikerült a nagyközönség kizárásával végrehajtani, a botrányokat elkerülendő, az emberek sokkal inkább azért támadták Lennont, mert szerintük álszent viselkedést mutatott, hiszen békéről, egyszerűségről énekelt, sőt, többször hangsúlyozta – főleg a vietnámi béketüntetések kapcsán – hogy meg kellene szabadítani a világot az anyagi javak okozta függéstől, ugyanakkor ezzel szemben neki magának több vidéki ingatlanja, farmjai, jachtja, rengeteg pénze, és egy méregdrága Aston Martinja is volt, amit egyébként ő maga tört ripityára.

Lennon egy sajtótájékoztatón

Lennon egy sajtótájékoztatón

A dühös rajongó

Tulajdonképpen a fenti elégedetlenség az, ami az énekes tragikus halálához is vezetett. Mark David Chapman óriási Beatles rajongó volt, bálványozta Lennont, így amikor az nyilvánosan a fentiekhez hasonló megjegyzéseket tett, a férfi mélységes csalódást érzett. 1980. december 8-án New Yorkban, a híres Dakota-ház előtt várta a zenészt egy töltött pisztollyal a kezében. Mikor Lennon és Yoko megjelentek, a férfi odalépett Lennonhoz, és dedikáltatta vele az énekes egyik szólólemezét. A pár ezt követően elhajtott, közel négy órát dolgoztak vadonatúj dalukon, majd mikor visszaértek, Chapman öt lövést adott le Lennonra, melyből négy a Beatle vállába és hátába fúródott. Chapman ezután leült a járdára, és míg a járőrök ki nem értek, J. D. Salinger Zabhegyezőjét olvasgatta. Lennont rendőrautóval vitték a kórházba, de az életét nem tudták megmenteni.

Előre sejtette a saját halálát

Lennon, aki maga is erőteljesen vonzódott a spirituális, természetfeletti tanokhoz (egyszer bejelentette a rendőrségen, hogy UFO-t látott a Central Park felett), többször megkapta a kérdést az 1960-as években, hogy véleménye szerint, hogyan fog meghalni. Egy alkalommal annyit felelt: „Biztos valami őrült fog kinyiffantani.” Bár szinte biztos, hogy viccelt (bár a Beatles legtöbbször megerősített védelem alatt állt a turnékon, a zenészek pedig többször megjegyezték, mintha megszállott rajongók követnék, és figyelnék őket, sőt, az FBI valóban megfigyeléseket végzett), szavai végül jóslattá növekedtek. Másnap, december 9-én a Queen aktuális koncertjén, adózva Lennon emléke előtt Freddie Mercury elénekelte az ikonikus Imagine című dalt.

Lennon a halála napján, jobbra tőle a merénylője, Mark David Chapman

Lennon a halála napján, jobbra tőle a merénylője, Mark David Chapman

.

.

Kapcsolódó cikkek

Legendás lemezek, melyek korszakokat határoztak meg

2020. május 20.

Zene

10 legendás lemez, mely új távlatokat nyitott a könnyűzene világában

Maradandó alkotások, melyek felforgatták a zenei közvéleményt megjelenésükkör.

Ajándékot ad a Rolling Stones a rajongóknak

2020. május 5.

Hírek

A Rolling Stones minden vasárnap közzéteszi egy még sosem látott koncertfilmjét

Követve a Metallica példáját, minden vasárnap meglepetés várja a rajongókat.

A Metallica kedveskedik a rajongóknak

2020. április 30.

Hírek

A Metallica minden héten egy archív koncertfelvételt ad a rajongóknak

A világhírű banda a karantén alatt is igyekszik kielégíteni a rajongók zeneéhségét.

Colson Whitehead

2020. április 27.

Interjú

„Írás nélkül egy idő után feszültté, depresszívvé válok” – Interjú Colson Whitehead, kétszeres Pulitzer-díjas íróval

A jelenkor egyik leginkább tisztelt amerikai írójával telefonon beszélgettünk.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Legendás lemezek, melyek korszakokat határoztak meg

2020. május 20.

Zene

10 legendás lemez, mely új távlatokat nyitott a könnyűzene világában

Maradandó alkotások, melyek felforgatták a zenei közvéleményt megjelenésükkör.

Időutazás a 70-es évek zenei világába

2020. április 7.

Zene

10 legendás progresszív rocklemez, mely elhozza neked a 70-es éveket

A könnyűzene utánozhatatlan és úttörő ízei a közel 50 éves múltból.

Lemezek, és dallamok A Gyűrűk Ura alapján

2020. február 21.

Zene

7 virtuóz zenész lemeze, melyet J. R. R. Tolkien világa, és A Gyűrűk Ura ihletett

Tolkien komplex világából műfajra való tekintet nélkül bárki inspirálódhat.

Lemezek a hidegháborúról

2019. december 18.

Zene

5 világhírű lemez, mely a hidegháborúról mesél

Zenészek, akik a maguk nyelvén szólaltak fel a világ megosztottsága ellen.

Facebook közösség