- Kovács Krisztián
- 2022. szeptember 1. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Mindig is úgy gondoltam, hogy az 1977 óta datálódó történetével idén már 45. születésnapját ünneplő Toto az egyik legjobb banda a Földön, és erre igyekeztem a címben is utalni, hisz az ő világuk egy olyan végtelenül komplex zenei struktúra, melyben elfér egymás mellett a klasszikus progresszív rock, a játékos jazz, a funky, a soul, a blues, a világzenei hatások, és persze még a heavy metalos felhangok is. Az igazi tragédia a pályájukon, hogy bár sokan szeretik őket, hihetetlen zeneiségük alighanem így sem kapta meg méltó helyét a rockzene nagykönyvében.
A Toto-t számtalan tagcsere, halálesetek, feloszlások és újjáalakulások sújtották hosszú pályafutásuk alatt, és talán legnagyobb átkuk, hogy sokan csak felületesen legyintenek rájuk, mondván, igen, ők játszották az Africát. Ez az a pont, amikor a legnagyobb sláger egyben a legnagyobb átokká, és egyfajta fékké válik, úgyhogy ez a kis összeállítás, mondhatjuk, két apropóból született; egyrészt, aki egy-két slágerrel azonosítja a bandát, és ezért nem mélyült el jobban a zenéjükben, most láthatja, mit hagyott ki, másrészt hátha toborzunk még néhány nézőt, hiszen a banda egy különleges műsorral jövő nyáron végre újra Magyarországra jön. Íme tehát a Toto korszakai, és a korszakok kiemelkedő darabjai, melynek végigtekintése után alighanem mindenki elismeri, mennyire egységes, és ragadós dallamokkal teli életműről beszélünk.
Steve Lukather zenekarvezető (balra), és Joseph Williams énekes Forrás: pinterest.com
A Toto-t hihetetlen tehetséggel bíró, fiatal sessionzenészek hozták össze, negyven évvel ezelőtt, 1978. október 10-én megjelent, a banda nevét viselő debütáló lemeze pedig azon túl, hogy hozott néhány kimagasló dallamos rockszerzeményt a jazz rock, az R&B, és a progresszív rock hatásait egybegyúrva, máris meghozta a Toto történetének és a korszak rockdiszkóinak egyik legnagyobb slágerét, a Hold The Line–t. Ekkor állt fel a Toto eredeti tagsága Steve Lukather gitáros vezetésével, David Paich billentyűssel, David Hungate basszusgitárossal, és Bobby Kimball énekessel.
A tagság egy ideig még együtt maradt, és egy év múlva jött a Hydra című folytatás, ami elmozdult némileg a nyitódarab populárisabb megközelítésétől, és ez a kritikusok fanyalgásán is meglátszott. A soron következő hármas számú lemez, a Turn Back, címéből is adódóan egyfajta visszakanyarodás akart lenni az első lemez megszabta útra, ám a slágerek dacára sem tudott akkor igazán sikeres lenni. Ami viszont kritikai és közönségsiker tekintetében kimaradt a kettes és hármas lemeznél, azt a zenekar kamatostul kapta vissza az egyszerűen csak IV című soralbum esetében. Máig a banda legsikeresebb albumáról beszélünk, 5 kislemezdalt, és két listavezetőt fialt, köztük a Rosanna, és az Africa a kor legnagyobb slágerei közé emelkedett, és a megjelenését követő évben hat Grammy-díjat söpört be.
A soron következő Isolation című albumra megromlott a viszony Kimball és a hangszeresek közt, ami a lemez előkészületi fázisában szakításhoz vezetett, így bár Kimballnek akadtak már rögzített éneksávjai, ezeket végül Fergie Frederikson énekelte fel végleges formájában. David Hungate helyett itt már a dobos, Jeff Porcaro testvére, Mike Porcaro kezelte a basszusgitárt, az albumot pedig sokan tartották egyfajta Journey-klónnak, ám így is hozott pár felejthetetlen dalt, mint amilyen a Stranger in Town, vagy az Angel Don’t Cry.
A Toto-nak ezt követően nem sikerült igazi állandó énekest találni, ami egyfelől megerőltetőnek tűnt, ám ne feledjük, hogy a bandában szinte mindenki kiváló énekhanggal büszkélkedhet, és ezt kamatoztatták is a korábbi lemezeken, így téve sokszínűvé az egyre bővülő életművet. Az 1986-os Fahrenheit lemezre aztán megérkezett a Star Wars legendás zenéjét szerző John Williams fia, Joseph Williams, aki talán a Toto valaha volt legjobb hangú énekese lett, de ekkor együttműködésük még csak két lemezre korlátozódott. Ebből inkább az 1988-as The Seventh One emelkedik ki, melyen olyan mai napig koncert- és közönségkedvenc dalok sorakoznak, mint a Pamela, a Stop Loving You, a Straight for the Heart, vagy a mostanság állandó koncertzárónak kikiáltott, már-már epikus, Home Of The Brave.
Williams távozásával a négy főre apadó banda a gitárost, Steve Lukathert tette meg énekesének, időközben pedig megtörtént az első tragédia, dobosuk, Jeff Porcaro egy hihetetlenül buta háztartási baleset áldozata lett. Ez a szomorú eset hozta magával a banda két leginkább szerteágazó, legmélyebb és legszebb lemezét, az 1992-es Kingdom of Desire-t, valamint az 1995-ös, már az új dobossal, Simon Philips-szel készült Tambut.
Előbbi ízig-vérig rocklemez, némi blues felütéssel, az egészen lágytól a kimondottan szilaj dallamokig, míg utóbbi végig egy hihetetlenül érzékeny, és furcsamód szomorkásan felemelő album. Utóbbiról koncertkedvenccé vált a nyitó Gift of Faith, valamint a Drag Him to the Roof, a The Road Goes On pedig Steve Lukather szólókoncertjein is rendre előkerül, arról nem beszélve, hogy a banda valaha írt legszebb balladája is itt található, I Will Remember címmel.
Bobby Kimball a 90-es évek végén kibékült egykori zenésztársaival, és az 1999-es Mindfields című albumot már ismét vele a mikrofonnál készítették el. A Mindfields megintcsak egyedi állomása a banda pályafutásának, szerteágazó zenei kísérlet, ám talán valamelyest klasszikusabb hard rock megközelítésű lemez, mint elődei. Kimball-el ezt követően még két album készült, egy egészen egyedi cover-lemez, olyan világhírű dalok eredeti átdolgozásaival, mint a Living For The City, vagy a Could You Be Loved, ez volt a Through the Looking Glass 2002-ben.
2006-ben pedig az akkor már közel harminc éve létező banda, egy világkörüli turné, és egy átmeneti feloszlás előtt kiadta pályafutása egyik legjobb lemezét, a rendkívül érett és komplex zenét tartalmazó Falling in Betweent, mely egyöntetű kritikai- és közönségsikert aratott. A címadó dal keménysége, a Bottom of Your Soul törzsi dallamai és világzenei hatásai, a King Of The World jóleső slágeressége, a Simple Life, vagy a Spiritual Man kellemes lágysága, a No End in Sight progresszivitása, vagy a Taint Your World szilajsága olyan egyedi mixet hozott létre, mely akkor vélhetően Steve Lukather zenekarvezető számára is megfelelő búcsút jelenthetett volna a Toto névtől.
A Toto-t mindössze néhány év tetszhalotti állapot után egy szomorú esemény hívta életre, a basszusgutáros Mark Porcaro-nál ALS-t diagnosztizáltak, emiatt Lukather vezetésevel összejöttek a zenésztársak, és a koncertek bevételét Porcaro javulására, és a hozzá hasonló betegségben szenvedők megsegítésére fordították. Szerencsére öröm az ürömben, hogy a kreatív energiák ismét parázslani kezdtek, így 2012-ben már egy újfent Magyarországra is elérő klasszikus Best of-műsorral járták a világot, egy évvel később pedig speciális programmal ünnepelték a banda 35. évét.
És ez még nem minden, hiszen 2015-ben megjelent a következő sorlemez, amire szinte már senki sem számított, utalva a klasszikus 1982-es slágergyűjteményre, egyszerűen csak XIV címre keresztelve. Visszatért John Williams, és a banda eredeti basszusgitárosa, David Hungate is, az olyan dalok pedig, mint a Burn, a Holy War, vagy a Running Out of Time méltóak tudtak lenni a banda hosszúra nyúlt életművéhez. A Toto 2015-ben Magyarországra is eljutott egy parádés koncerttel bemutatva az új lemezt, 2019-ben nyarán pedig immáron a 40. évfordulót ünnepelve köszönhettük őket ismét a Papp László Sportarénában
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Mindössze pár nap és a rajongók láthatják a végeredményt.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Minden idők egyik leghíresebb, magyar filmzeneszerzője.
Bűnügyi történetek az elmúlt 40 évből gitáron és dobon.
Williams a legnagyobbaktól tanult, és túlnőtt rajtuk.
