Talabosné Lukács Nikolett
2021. március 2. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Fogsz-e még csókolni, ha majd a mennyben látsz? – Ronnie Atkins és a Pretty Maids

Cikket írni általában örömteli, ám mégis vannak pillanatok, amikor rendkívül nehéz. Zeneszeretőként és rajongóként nem egyszerű leírni e a sorokat, tudva, hogy az egyik kedvenc együttesem valószínűleg nem sokáig marad ebben a formában a zenei világban. A tisztelet és a szeretet azonban úgy diktálta, hogy egy cikkel emlékezzünk meg a kezdetekről, a sikeres évekről és tekintsünk a jövőbe, amely reméljük sokáig tartogat számunkra és számukra is felejthetetlen slágereket, ahogy teszi azt épp 40 éve.

A Pretty Maids egy dán hard rock/heavy metal csapat, akiknek a története sok más bandához hasonlóan egy érdekes és kissé szomorú történet. Már 1981-ben megalakultak, tehát 2021-ben negyven éve van annak, hogy beszálltak a zeneiparba. Ez kétségkívül megsüvegelendő teljesítmény, és ha megnézzük, hogy milyen albumokat készítettek már ekkor is – Back To Back, Future World, Jump The Gun – csodálkozhatunk, hogy miért is nem ismerték meg őket többen Európában és a tengerentúlon? Gyakorlatilag a 2010-es Pandemonium albumig sokan nem is hallottak róluk. A dánok esetében talán a választott zenei irány lehet az, ami esetleg okozhatta a „sikertelenséget”, hiszen ők valahol az igazi, vérbeli hard rock-heavy metal határán mozogtak, és mindezt nagy ívű, kellemes hangzású vokális megoldásokkal párosították, ahogy teszik azt a mai napig.

Pretty Maids

Sajnos ahogy lenni szokott, ebben a csapatban is történtek tagcserék, így a zenekarban az állandóságot a mai napig a gitáros Ken Hammer, és az ezerhangú énekes, Ronnie Atkins jelenti. Ők a kezdetektől fogva tagjai és motorjai a zenekarnak, az egyéniségük és tudásuk vitte mindig is előre – úgy ahogy – a banda szekerét. Különösen a mesterdalnok Ronnie Atkins az, aki miatt tényleg érdemes figyelni a zenekarra, hiszen ennyi hangszínen és ilyen hangterjedelemmel nem sokan rendelkeznek a mezőnyben. Ő az, aki tényleg maximálisan kihasználja hangi adottságait, és ezzel olyan pazar dallamokat hoz létre, ami keveredve a sokszor kőkemény metal-os zenével, igazi katarzist képes okozni, különösen az olyan zenei hatásokkal karöltve, mint a Black Sabbath, a Metallica, a Deep Purple és az AC/DC.

2019. november 08-án jelent meg legújabb nagylemezük, az Undress Your Madness, aznap délután még egy dalt bemutattak a lemezről, a próbateremben forgatták a Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven)című ballada klipjét. Ez a dal csodálatos rockhimnusz, bevallom, hogy a Scorpions You and I című dalára emlékeztetett.

Ronnie ezt mondta a lemezről: „Úgy gondolom, hogy az új lemez annak a folytatása, amit az elmúlt tíz évben csináltunk. Nagyon boldog vagyok azzal, ahogy sikerült, ugyanis szerény véleményem szerint rengeteg jó dal van rajta és talán még dallamosabb, mint a korábbi anyagaink.”

Nagy kedvenceink még a Shadowlands és a Firesoul Fly.

Ronnie Atkins (balra) 1981-ben alapította a bandát

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ami elsősorban jelen cikket is ihlette, hiszen az előbb említett dalnak különös jelentősége van. Tavaly húsvétkor, amikor a világ már kifordult önmagából, érkezett a megdöbbentő hír a csapat háza tájától: Ronnie Atkins tüdőrákkal küzd. A nyáron úgy tűnt, hogy sikeresen vette fel a harcot a gyilkos kórral, azonban ősszel sajnos nagyon rossz hírrel szolgáltak az orvosai: a betegsége négyes stádiumú, ami azt jelenti, hogy gyógyíthatatlan. „Miután fájdalmaim támadtak, húsvét előtt ismét elmentem egy vizsgálatra, ami után közölték velem: szétterjedt a szervezetemben a rák, és a négyes stádiumban van” – mondta Ronnie. „Innentől fogva két út áll előttem: behúzódhatok egy sarokba és sajnálhatom magam (szerintem egy ideig pontosan ezt tettem), vagy megpróbálhatok további élni, és csinálni, amiben a legjobb vagyok. Az utóbbit választottam. A családom és az igaz barátaim nagyszerű támogatásával úgy döntöttem, tovább írom a dalokat és készítem a felvételeket, főleg, hogy számos ötlet van még bennem. Az utóbbi néhány hónapban ezeken dolgoztam, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben új zene várható tőlem, de erről majd később árulok el részleteket.”

Szerencsére Ronnie valóban nem tétlenkedik, akaratereje és pozitivitása példaértékű. Kiadta a megígért első szólólemezét, amelyről egyelőre a Real és a One shot láthatóak és hallhatóak.

Ronnie így foglalta össze érzéseit: „Az egész világ leállt akkor, a koncertekkel kapcsolatos jövő pedig nagyon bizonytalanná vált, ahogy ma is ez a helyzet. Ez lényegében azt jelentette, hogy amennyiben rászánom magam egy szólólemezre, akkor ennek éppen itt az ideje, hiszen nem feltétlenül van időm mindenre.

Az albumon az északi rockzene színe-java közreműködik: Morten Sandager (Mercenary, Pretty Maids), Pontus Egberg (King Diamond, Wolf), Pontus Norgren (Hammerfall, The Poodles), Kee Marcello (ex-Europe) Oliver Hartmann (Avantasia, At Vance), John berg és Vikström Egg (Paralydium), Anders Ringman (Animal), Björn Strid(Soilwork, The Night Flight Orchestra). A lemezt nagy izgalommal várjuk és reménykedünk benne, hogy sok követi majd még.