• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Mark Knopfler és a Dire Straits

Zene

Nagyon fontos, hogy az ember ne felejtse el, mennyi jóindulat van a világban – Mark Knopfler és a Dire Straits

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A miskolci Knöpfler családból kevesen gondolhattak arra, amikor az 1930-as évek végén az első zsidótörvények hatására Londonba költöztek, hogy másfél generációval később két leszármazottjuk is világhírű rockzenész lesz.  A Dire Straits története kis részben tehát egy magyar sikersztori, amely kiváló szólókarriereket is eredményezett, miután a tagok egymástól külön kívántak dolgozni. Nem volt egyszerű dióhéjban megfogalmazni a csapat és Mark Knopfler életművének fontosságát, rajongóként persze még nehezebb, de remélem sikerült.

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler és a Dire Straits

A Knopfler testvérek apja, Knöpfler Ervin építész 1939-ben költözött az egyre erősödő antiszemitizmus elől Miskolcról Skóciába, ahol egy angol tanárnőt vett feleségül. Mark és három évvel fiatalabb öccse, David, Glasgow-ban születtek, de már az északkelet-angliai Newcastle-ben nőttek fel. Érettségi után Mark egy évig újságírást tanult, majd riporter lett a Yorkshire Evening Postnál, 1973-ban végzett angol szakon a Leeds-i Egyetemen. Már középiskolásként zenekart alapított, egyetemi évei alatt is számos zenekarban játszott. Diplomájának megszerzése után Londonba ment, ahol csatlakozott a Breewer’s Droop nevű blueszenekarhoz.

Mark így emlékezett vissza a kezdetekre: „Minden egy boogie-woogie számmal kezdődött. A dal címére és a zenész nevére már nem emlékszem, csak arra, hogy ez volt számomra az első, igazi kielégítő élmény, amely egész életemben elkísér. Ez a zene tetszett igazán. Gyerekként az öcsémmel, Daviddel és a barátainkkal a kereskedelmi rádiók Top 40 műsorát hallgattuk, de mindig progresszívnek tartottuk magunkat.

A mi kedvenceink kezdettől fogva a Shadows, Lonnie Donnegan, a boogie-, illetve a rhythm & blues zenekarok voltak. Állandóan Ricky Nelsont és az Everly Brotherst hallgattuk. A Hello, Mary Lou volt a kedvencem. Kilencéves voltam, amikor elkezdtem gitározni, és ösztönösen a rhythm & blues felé fordultam.”

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark a szintén gitáron játszó öccsével és két barátjával, John Illsley basszusgitárossal és Pick Withers dobossal alakította meg a Cafe Racerst, amely az első demó felvételekor, 1977-ben már a Dire Straits („a tönk szélén”) nevet viselte, utalva ezzel az akkor meglehetősen szerény anyagi helyzetükre.

A Dire Straits valódi kezdete azonban 1979-re tehető, amikortól kezdve az együttes számára a mindennapokat fellépések, fotózások és interjúk jelentették. Ekkorra a zenekar a világ minden táján a legnagyobb attrakciók közé tartozott: fesztiválok díszvendégei, kedvelt interjúalanyok voltak, könyvek jelentek meg róluk. 1985-re tehető azonban a legsikeresebb albumuk, a Brothers in Arms. A lemez túlzás nélkül a rockzene alapdarabjának tekinthető, olyan tökéletes alkotás, mint a CODA a Led Zeppelintől, vagy az A Night at the Opera a Queentől.

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler és a Dire Straits

A címadó dal mellett a Money for Nothing, a Walk of Life, illetve a So Far Away igazi gyöngyszemek, megunhatatlanok és újra élhetők. Nem véletlen, hogy ezek után meghívást kaptak a Live Aid-re, amelyet John Illsley így fogalmazott meg: „Nagyon különleges élmény volt részese lenni ennek az elképesztő eseménynek. A Live Aid egyedi lehetőség volt mindannyiunk számára. Csodálatos emlék”. A csapat 1992-ig dolgozott együtt, azonban az évek óta tartó ellentétek ekkorra már nem voltak tarthatók. Ezt követően az együttes már nem állt össze, Mark pedig első szólóalbuma megjelenése előtt bejelentette, hogy a Dire Straits megszűnt létezni.

Knopflert a kezdetektől feszélyezték a rockegyüttes szűk keretei, már 1983-tól írt sikeres filmzenéket, közreműködött – többek között – Bob Dylan és Van Morrison lemezein,

koncertezett Tina Turnerrel (aki visszatérését a Knopfler által írt Private Dancer című dalnak köszönhette, ezt sokan nem is tudják), Eric Claptonnal, Stinggel, a legendás countrygitáros Chet Atkinsszel 1990-ben Grammy-díjas lemezt is készített.

Szólókarrierje 1996-ban indult Golden Heart című lemezével. Népszerűsége később sem csökkent, alátámasztja ezt a teljesen megtelt Papp László Budapest Sportaréna is 2019-ben.

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler a Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb gitárosairól készített listáján a 44. helyen szerepel, több mint 120 millió albumot adott el a Dire Straits korai éveitől mostanáig. Négyszeres Grammy-díjas művész, a Brit Birodalom Rendje kitüntetés tisztje (OBE), kisbolygót és egy dinoszaurusz-leletet is elneveztek róla. A „Masiakasaurus knopfleri” névre hallgató dinoszaurusz neve onnan ered, hogy a kutatók szerint a Dire Straits hozta meg számukra a szerencsét, mivel amikor az ő zenéjüket hallgatták, mindig újabb és újabb csontokra bukkantak. „Ha nem hallgattuk őket, nem találtunk kövületeket, ha hallgattuk, találtunk” – mondta a kutatócsoport vezetője, Scott Sampson.

A Dire Straits 2018-ban került be a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, de Mark Knopfler nem ment el az ünnepségre, amit egykori társai szomorúan fogadtak. Jelenleg Londonban él harmadik, színésznő és író feleségével és két lányával. Komoly gitárgyűjteménye van, és ritka, muzeális autókból is áll néhány a garázsában.

Az érdeklődőknek jó szívvel ajánlom Lunkán Katalin könyvét a Szving szultánok- Végszükségből világsiker-t (Aposztróf Kiadó, 2011), amelyben a zenekar teljes története átélhető.

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopfler és a Dire Straits

Mark Knopflertől sok kedvenc idézetem van, de minden bizonnyal ez a legszebb és legőszintébb vallomás, amelyet az emberiségről, a művészetről és az világunkról mondott: „Nagyon fontos, hogy az ember ne felejtse el, mennyi jóindulat van a világban, és mennyi nagyszerű ember. Bár sokan gyakran érzik úgy, hogy a világ sokkal ridegebb lett, sokkal irányítottabb, arctalan. De azért a világ azt súgja nekünk, ha közelebbről megnézzük, hogy mindenhol ott vannak a nagyszerű emberek. Vannak igazán nemes szívűek, rettenetesen bátrak és mély érzésűek, akik másokra is nagyon oda tudnak figyelni. Ezt tanulhatjuk meg a gyerekeinktől is. A lemez talán erről szól főként: az életnek és a szeretetnek az ünnepléséről. Számomra ez a fontos, ez a lényeg.”

Kapcsolódó cikkek

Frenreisz Károllyal

Hegedűs István: Az együttműködéshez őszinte szeretet kell, a pénz önmagában kevés

A Rockinform népszerű újságírója elevenítette fel nekünk a magyar rock helyzetét.

Elhunyt Charlie Watts, a The Rolling Stones dobosa

A The Rolling Stones legendás dobosa 80 éves volt.

Blues-rock szakállban – ZZ Top-portré Dusty Hill emlékére

A könnyűzene dinoszauruszai 52 évig zenéltek együtt.

Interjú Alapi Istvánnal

Alapi István: Ha valaki zeneileg másként gondolkodik, az engem is megújulásra késztet

Alapi István már alig várja, hogy végre ismét együtt lehessen a közönséggel.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Varga Csaba Béla

    Varga Csaba Béla: Afganisztán megkerülhetetlen, ha valakit érdekel e térség története és múltja

    Varga Csaba Béla segít megértenünk, mi is zajlik jelenleg a Közel-Keleti országban.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. augusztus 11.

    Blues-rock szakállban – ZZ Top-portré Dusty Hill emlékére

    A könnyűzene dinoszauruszai 52 évig zenéltek együtt.

    • 2021. július 23.

    10 legendás progresszív rocklemez, mely elhozza neked a 70-es éveket

    A könnyűzene utánozhatatlan és úttörő ízei a közel 50 éves múltból.

    • 2021. április 29.

    MTV rocksztárból Grammy-jelölt balett szerző – Kip Winger-portré

    Csúcsról a pokolba, onnan pedig újra fel, ezúttal egy másfajta csúcsra.

    • 2021. április 20.

    Örömzene a Sunset Stripen – 10 legendás glam metal album

    Avagy az étvized, amikor a könnyűzenei élet legmeghatározóbb stílusa a rockzene volt.